Borgáta: A családias légkör és a vendégszeretet a legfőbb erénye a fürdőnek (1.)

Borgáta - 1960-ban olajat kerestek ezen a helyen. Ám helyette valami másfajta kincsre bukkantak. Termálvízre. Nyolc évvel később megnyitotta kapuit Borgáta termálfürdője.

Farkas Eszter

Keressük  a legkedveltebb Vas megyei fürdőhelyet! Összesen nyolc létesítményben teszünk látogatást a következő időszakban. Arra vagyunk a  leginkább kíváncsiak, hogy akik az adott településen, illetve fürdőben pihennek, nyaralnak és töltekeznek,  mennyire elégedettek  az általuk választott fürdővel és  az igénybe vett szolgáltatásokkal. 

Mindezt persze konkrétan is megkérdezzük. Egy tíz kérdésből álló kérdőívvel kerestük fel  elsőként Borgáta fürdőzőit. A kérdőíven a vendégek egytől ötig terjedő skálán pontoztak:  a  szálláshelyek minőségét,  a parkolási helyzetet, a tisztaságot, a fürdő esztétikai megjelenését,  továbbá az étkezési lehetőségeket, és még sok minden mást. A megkérdezetteket véletlenszerűen választottuk ki: helyieket, külföldi vendégeket és az ország más részéből érkezőket is.  

A száznegyven lakosú  Borgáta Sárvártól tizenöt kilométerre délkeletre, egy régi bortermelő vidéken, a Kis-Somlyó hegy lábánál fekszik. Hetven százalékban idősek lakják. A rómaiak által is lakott település első okleveles említése  Oburgate néven  1336-ból való. 

A XVI. századig a Héder nemzetség tulajdonolta. Az itteni szőlőművelés jelentőségét igazolja, hogy 1740-ben írott hegyközségi törvénye volt, amelyet gróf Esterházy Johanna nevében adtak ki. De az aprócska falut kitűnő termálfürdője tette ismertté. 

Borgátán egyre népszerűbbé váló, mozgásszervi megbetegedésekre javallott termálvizes fürdő működik. A szép környezetben levő, csendes helyen üdülőtelep létesült, kis nyaralók épültek.  

A fürdő gyógyvizére a 60-as években bukkantak szénhidrogén kutatások során. Gyógyvize 753 méteres mélységből tör a felszínre, hőfoka negyvenhét fok. Az 1970-es években építették a termálfürdőt, ami körül üdülőterület alakult ki. A termálvíz káliumot, nátriumot, kalciumot, magnéziumot és hidrogénkarbonátot tartalmaz, ennélfogva alkalmas különféle mozgásszervi, illetve reumatikus megbetegedések kezelésére. 

A termálfürdő három hektárnyi területen fekszik, medencével, árnyat adó  lombos fákkal, játszótérrel, s egy szolgáltatóházzal. A vendégek a fürdőzés közben szomjukat és éhségüket is csillapíthatják a strand szélén található büfésoron, ahol az egytálételektől a háromfogásos ebéden át  a lángosig és a palacsintáig sok minden megtalálható. A fürdő szezonális jelleggel tart nyitva: tavasztól az őszi hónapokig. Több medencével is várják a vendégeket, ám egyelőre minden igényt nem tudnak kielégíteni a szolgáltatók. 

Egy 28 fokos vízhőmérsékletű, úszásra, strandolásra egyaránt alkalmas medence és két termálvizes (32-34 és 32-36 fokos) ülőmedence várja a vendégeket. A két medence közül az egyik félig fedett. Sajnos a gyermekpancsoló jelenleg nem üzemel, de   reményeink szerint 2010-re már  a kisgyermekes családok igényeit is ki tudjuk elégíteni. 

A játszóterünk sajnos még nem európai uniós szabvány szerint készült, ezért szeretnénk a játszószereket  is kicseréltetni. Tervezünk építeni élménymedencét is, hogy a többi korosztály mellett  a fiatalok is megtalálják  a megfelelő kikapcsolódási lehetőséget    magyarázza Huszár Zoltánné,  a fürdő vezetője. 

A fürdőhöz tartozik egy hétezer négyzetméteres, ötven kocsi, illetve száz személy elhelyezésére alkalmas  kemping is,  továbbá    hat-nyolc fős apartmanházak is várják a pihenni és gyógyulni vágyókat. 



Pigniczki Sándor és felesége is az egyik  apartmanházban szállt meg hét napra, hat éjszakára.

Szegedről jöttünk egy kis nyári pihenőt tartani. Úgy  három hónappal ezelőtt Sárváron töltöttünk néhány éjszakát, s akkor fedeztük fel Borgátát. Akkor megfogadtuk, hogy nyáron visszajövünk pár napra. A legjobban az tetszik, hogy nem olyan nyüzsgő a strand, nincs embertömeg, viszont  rengeteg fa van a strandon. Rendkívül barátságosak itt az emberek, hihetetlenül kedves  a fogadtatás, s nagyon családias a légkör  érvel Pigniczki Ferenc. 

Napközben fürdőzünk, napozunk,  este sétálunk egyet, közben  elmegyünk Sárvárra fagylaltozni, vagy csak egyszerűen pihenünk. Nagyon nyugodt ez a kis falu. Nincsen zaj, remek a közbiztonság,  tiszta a levegő,  s ami a legfontosabb, hogy családias,  barátságos, s nagyon békés folytatja Pigniczki Sándor. 

A fürdés mellett a vendégek találhatnak maguknak más  programot is. A közelben számos kirándulási célpont  van, mint például Sárvár és környéke, vagy Celldömölk,  mellette a vulkanikus Ság hegy, amely a messziről jövők számára külön is sok érdekességet rejt.  

A Kis-Somlyó  legfőbb nevezetessége  a Királykő. A legenda szerint a tatárok elől menekülő IV. Béla király szerény csapatával fellovagolt a hegytetőre. Onnan figyelték a tájat, merre mehetnének tovább, és némi menedéket is találtak, hiszen körbetekintve könnyen felfedezhették a közeledő csapatokat is. Úgy tartják, itt itatta meg Béla király a lovát is, s a kő, amelyen ült, a Királykő.



Borgáta a Kis-Somlyó hegy lábánál fekszik, gyalog könnyen  bejárható az egész vidék. A táj szépsége mellett a helyi borospincék is csábítják a kirándulókat    taglalja nem kis büszkeséggel  dr. Tóthné Zentai Éva,  a község polgármestere. 

Mindemellett színes programokat is kínálnak az ide látogatóknak. Legközelebb például augusztus 22-én,  amikor is hastáncosok bemutatója lesz (egyelőre  meglepetés  a sztárvendég neve). Délután  gyermekprogramok, s este bál várja a kikapcsolódásra vágyókat.  

Igyekszünk   különféle  fejlesztéseket beindítani  azért, hogy minél kényelmesebben érezzék magukat azok, akik minket választanak nyaralási, pihenési célként. Körülbelül egy hónapja adtuk át azt a járdautat, amely az üdülőtelep első utcájától a fürdőig vezet    jegyzi meg a polgármester.



A félig fedett medence, a fejlesztési tervekben szerepel, hogy teljes egészében befedik  Fotók: Szendi Péter

A fürdő fejlesztései mind saját erőből történnek. Legutóbb félig befedettük az egyik medencét, így ott most már esős időben is fürödhetnek a vendégek. Ez a beruházás  tizenkétmillió forintba került. A célunk azonban az, hogy  teljes egészében befedjük a termálmedencét   teszi hozzá a fürdő vezetője. 

A csendes, árnyas fákkal teli fürdőhelyet olvasóink,   a megkérdezett vendégek is értékelték.  Borgáta termálfürdője   4,115 pontos átlagot ért  el a tíz feltett kérdés kiértékelése alapján. 

A nyolc  fürdőre,  köztük Borgátára is lehet  majd szavazni honlapunkon az  utolsó fürdőhely bemutatásának napjától,  így egy közönségdíjat is átadunk majd a legtöbb szavazatot elérő létesítménynek. A legkedveltebb fürdőhely pedig az lesz, amelyik a kérdőívek alapján vendégeitől a legmagasabb minősítést kapja. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!