Budapest-Bamako: kánikula, autónepperek és majdnem tömegverekedés a célban

<b>VN</b> - Szombat volt a 14-ik és egyben utolsó napja a 2009-es Budapest-Bamako ralinak. Már január 30-án is voltak csapatok, amelyek befutottak Bamakóba, de akadt egy-két lemaradt versenyző is, akik csak vasárnap értek célba. Míg Magyarországon fagyoskodunk, addig földijeink most 40 fokos melegben pihenhetnek meg hazaindulás előtt.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A verseny egyik sajátossága, hogy a versenyzők miután célba érkeztek, túladnak járműveiken, így már több csapat is "megszabadult" a feleslegessé vált vastól. Egyes autók állapotát figyelembe véve így legalább le van a gond az itthoni autó-bontóba adásról. A rali hagyományos befutója Bamakóban, a líbiai kézben lévő Salem hotelben van. A hotel parkolójában helyi autónepperek várják a versenyzőket, az autókat jó áron el lehet adni.

A Salem hotelben viszont több mint száz magyarnak kellett szembesülni azzal, hogy az előre lefoglalt és kifizetett szobáikat már kiadták. A több órán át tartó veszekedésnek végül az lett az eredménye, hogy sem szállást, sem pénzt nem kaptak a versenyzők, így máshol kellett szállást találniuk. Figyelembe véve az akár 4-500 eurós szállásfoglalásokat, egyesek foghatták az epéjüket, többször már lökdösődésig fajult a vita, kis híjján tömegverekedés tört ki.

A Savaria Motorsport Team csapata is odaért időben Bamakóba. Ők nem a Salem hotelben szálltak meg, így nem volt gondjuk arra, hogy hol aludjanak.
Még az előző napokban Nioróban, egy feladat közben gyerekek tucatjai megszállták az SMT autóját ajándékokra várva. "Kb. 100 gyerek egyből ott termett, és még a kocsira felmásztak, miközben kiabálták.”cadeau”, ami annyit jelent, ajándék. A gond csak ott kezdődik, amikor az ember kiad valami kis apróságot, megrohanják az autót, és elég erőszakosan követelik, hogy nekik is adjunk. Amikor megelégeltük a sok kadózást, nem bírtam a kocsi ajtót sem bezárni, mert annyira kapaszkodtak bele" _ írják a fiúk blogjukon. A vasi srácok autójának alváza folyamatosan elreped a rossz lengéscsillapítók miatt, majdnem minden nap megheggesztetik valahol, talán hazafelé az aszfalton már tovább kitart a javítás. Hogy hányadikak lettek a fiúk még nem tudjuk, de ők örülnek, hogy beértek a célba. Örülnek, hogy vége a szörnyű táborhelyeknek,

A negyedik Budapest-Bamako rali eredményei:
 
4x4 Autós kategória

1. 17 - Lőrincz Attila, Nagy Miklós - 733 pont
2. 61 - Go Go Bamako Team, Turjányi János, Zsom Lajos, Nagy József Attila - 718 pont
3. 1 - Raid Adventure Team - 710 pont
4. 13 - Kartochvill Vilmos, Takács István, Hernádi Éva - 691 pont
5. 11 - Homokdune.hu - 688 pont

2x2 Autós kategória

1. 27 - Leipold Zoltán, Törő Tamás, Herwarth András - 237 pont

Motoros kategóra

1. 13O - Egerszeg Aircraft- Hodola Richárd - 29O pont

Különdíjak

Az év médiaribanca: A polgárőrök Bamakoba- 81
Népek barátsága díj: Cseh Hummer Racing Team 108-115
Sivatag bátor harcosa: Semmi Kis Tünde 327
Gyurcsány Ferenc "Ezt elkúrtuk" emlékdíj: 57-es csapat, akik még Veszprémben lábtörés miadt feladták
Teréz anya jótékonysági díj: Tibor & Tibor Sport Egyesület- Hungary for Africa
Low Budget Award: Paranormál Team 52
Bozót hőse díj: Norwegian Budapest-Bamako Team 106
Az év bozótjárata: A 7-es busz
Nem adom fel, míg egy darabban látsz különdíj: RZG Team 29
Különdíj: Panek Alexander 97

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!