Diák tudásdepó - Az önálló információszerzést tanítják két iskolában

Nyolc millió forintot nyert két szombathelyi általános iskola a könyvtárak oktatási-képzési szerepének erősítésére. A projektnyitó napot a tanévnyitókon tartották.

Merklin Tímea

A Neumann János Általános Iskola és a Paragvári Utcai Általános Iskola fogott össze, hogy együtt pályázzanak a TIOP-1.2.3-091 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése című Tudásdepó-Expressz pályázaton.

A könyvtárak együttműködését korszerű infrastruktúra-fejlesztéssel emelik magasabb szintre. A szolgáltatások fejlesztése a hozzáférés jobb minőségét célozza, vagyis hogy a könyvtárakban őrzött dokumentumokat, az információvagyont helytől függetlenül, egyenlő eséllyel lehessen elérni.
 
A pályázaton a megyei, városi és községi könyvtárak mellett a közoktatási intézmények könyvtárai is részt vehettek, de nem önállóan, hanem konzorciumi formában. A Neumann János Általános Iskola és a Paragvári Utcai Általános Iskola az egyik konzorciumot alakította. A nyolc milliós projekt megvalósítása 2010. szeptember 1-jén kezdődik.

A közös tudásbázis létrehozása egy olyan szolgáltatás alapja kíván lenni, ami az egész életen át tartó tanulásra készít fel, az önálló információszerzés módjait tanítja. Biztosítja a tanulás és tanítás szempontjából megfelelő minőségű és mennyiségű információhordozókat, a szükséges korszerű eszközöket. A két iskola könyvtárainak összefogása lehetővé teszi a közös tudásdepó hatékonyabb kihasználását.

Az új eszközök beszerzésével a mai kor igényeinek megfelelő technológia lesz jelen az iskolai könyvtárakban. Segítségével felkészíthetik a tanulókat az információs rendszerek iskolai és iskolán kívüli kezelésére, korszerű információkeresési technikákat tanulhatnak diákok a könyvtárhasználatra nevelés keretében.

A két iskolai könyvtár informatikai infrastruktúrájának közel azonos szintre hozásával megteremtik a feltételeket az azonos színvonalú könyvtárhasználatra. Ez alapja lehet a közös versenyek, internetes vetélkedők megszervezésének. A támogatás lehetővé teszi 2 munkaállomás létesítését. Beszereznek 7 használói számítógépet, 10 használói notebookot, 2 projektort, 1 vetítővásznat és 1 vizuál táblát, 2 multifunkcionális nyomtatót, 1 szünetmentes áramforrást, 2 routert, 9 USB adaptert és 3 külső merevlemezt.

A TECHNIKA  AZ OLVASÁS FELÉ TEREL

A nyolcmillió forintos fejlesztést lehetővé tévő pályázat megvalósítói:

Neumann János Általános Iskola: Kajtárné Tancsics Hajnalka (projektmenedzser), Boros Tünde (pénzügyi vezető), Hollósi András (informatikai szakértő), a Paragvári Utcai Általános Iskolában Fülöp Katalin (könyvtári szakértő), Szép József (informatikai szakértő). Nemcsak az információtechnológia fejlesztést viszik, de például közös olvasásfejlesztő, olvasásnépszerűsítő programok is lesznek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!