Diplomáciai bonyodalom - Tarhonyafa-csemetét rendeltek a thaiföldiek Magyarországról

Százhatvannégy centi magas, kilencvenegy kiló. Azt mondja, nem a súlyával van gond, hanem a magasságával. Benke László olimpiai bajnok mesterszakács és -cukrász, az ország Laci bácsija, aki komoly diplomáciai bonyodalmat is okozott.

Nagy Ildikó

Kevésnek bizonyult a szék a Siker Könyvtárban azon az estén, amikor az ország Laci bácsiját várták. Pedig Benke László nem is főzni, egyszerűen csak beszélgetni érkezett Szombathelyre. Nem telt el sok idő, és bebizonyosodott: a mesélést is legalább olyan ízesen műveli, mint a főzőcskézést.

Álruhában - öltönyben  - érkezett, meg is kapta érte a magáét, persze csak finoman. Így aztán pár mondat után előkerült az útipoggyászból a fehér kabát és a sapka. Meg jó néhány anekdota.

Például egy egészen friss, aznapi történet.  Laci bácsi egy hipermarketben vásárolt, majd viccesen megjegyezte a pénztárosnak, hogy óvatosan bánjon a húszezressel, mert még nem száradt meg rajta a festék. A kisasszonynak sem kellett több, azonnal hívta a biztonsági őröket. Azok persze kinevették: hát nem tudja, hogy a Laci bácsi mindig viccel? 

A pénztárosnő nem győzött mentegetőzni: nem ismerte meg a fehér sapka nélkül...

A Lajosmizsén született Benke László sorsa előre meg volt írva: édesanyja hentes és mészáros, apja vendéglős volt. Hétévesen már disznót vágott, majd triciklin árulta a fagyit. Pontosabban cserélte: kikerekezett a téeszbe, és a földeken, gyümölcsösökben dolgozó asszonyoknak fagyit adott zöldségért, gyümölcsért cserébe. Amit aztán eladott a piacon, az ügylettel pedig jóval nagyobb haszonra tett szert, mintha ötven fillérért mérte volna a fagyit.
1966-ban végzett a Budapesti Vendéglátóipari Technikumban, és máig büszkén emlegeti, hogy őt Gundelek tanították a mesterségre.

Laci bácsi vallja, hogy a konyha szentély, a főzés művészet, a pepecseléstől ódzkodó nőknek pedig üzeni, hogy a főzést nem büntetőtáborként kell megélni. Amúgy Laci bácsi a végletek embere: van, hogy csak otthon a két unokáját kényezteti hideg epres rétessel, és van, hogy királyokra főz. Megesett, hogy a belga király és kísérete lovastúrán járt a Balaton-felvidéken, neki pedig megüzenték, hogy lássa őket vendégül piknikre.

Több évtizede történt az eset, így érthető, hogy Laci bácsinak az okozta a legnagyobb fejtörést, hogy vajon mi lehet az a piknik...

De oldott már meg nagyobb feladatot is: egyszer a Dunai Vasmű igazgatója készíttetett neki egy több mint négyezer literes üstöt. Nos, ő abban főzött pörköltet: 8 ezer 590 adagot. Egészen pontosan 300 kiló hagymából, 150 kiló mangalicazsírból és másfél tonna marhahúsból. Háromméteres fakanállal kavargatta az ételt.

Harmincnyolc országban főzött, egyik legemlékezetesebb kalandja Thaiföldhöz kötődik. Az ottaniak kíváncsian faggatták a tarhonyáról, ő meg vicces kedvében azt találta mondani, hogy a tarhonya fán terem. Csak akkor kapott a fejéhez, amikor a nagykövet kétségbeesve hívta telefonon, hogy diplomáciai bonyodalom is lehet a tréfából, a thaiföldiek ugyanis 10 ezer tarhonyafa-csemetét rendeltek Magyarországtól.

Benke László két dologra büszke: a családjára és a nagy könyvre.

Annyiszor hallotta, hogy fiam, úgy csináld, ahogy a nagy könyvben meg van írva, hogy eldöntötte: megcsinálja a nagy könyvet. A csapatmunkában elkészített kiadvány  - A magyarok asztala  - ezeréves gasztronómiai örökségünket gyűjti egybe. Az egy méter hosszú, hetven centiméter széles kódex a világ harmadik legnagyobb könyve.

Szürkemarhabőrbe kötötték, a könyvjelzőjét aranyból szőtték Kalocsán. A könyvet a magyar népnek ajándékozták, a Parlamentben őrzik. A történetet legfeljebb az teszi keserédessé, hogy a készítőknek 895 ezer forint ajándékozási illetéket kellett fizetniük önzetlen felajánlásukért.
 
AZ ÉLETMŰDÍJAS MESTERSZAKÁCS

Benke László olimpiai bajnok mesterszakács és mestercukrász a Szabadság Szállóban kezdte  pályáját. Volt séfhelyettes a Gundelben, és séf a párizsi Magyar Házban. Tizennyolc évig tanított a Gundel Károly Vendéglátó Technikumban.  

- 1988-ban a frankfurti szakácsolimpián az általa vezetett csapat megnyerte a nemzetek nagydíját, egyéni kategóriában három aranyérmet kapott.

- 1996-ban vehette át a Magyar Gasztronómiai Szövetség életműdíját, a Venesz József-díjat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!