Durva járatritkításra bólinthatnak rá a képviselők

A közszolgáltatást megrendelő szombathelyi önkormányzat még decemberben kérte a Vasi Volán Zrt., hogy készítsen terveket járatcsökkentésekről. Két verzióról tárgyalnak csütörtökön a szombathelyi képviselők, az egyik 15, a másik 30 százalékos ritkítással számol.

Bajdó Bettina

Csütörtökön döntenek a szombathelyi képviselő-testületi ülésen a városi autóbuszmenetrend módosításáról. A variációk járatmegszüntetésről és csökkentésről szólnak.

A buszközlekedés ellátásáért felelős önkormányzatok az országban lévő szolgáltatókkal együtt működtetési problémákkal küzdenek a helyi közösségi közlekedés alulfinanszírozottsága miatt. A fenntarthatóság érdekében a Vasi Volán Zrt. minden kompromisszumos megoldásra nyitott.
 
A szombathelyi közgyűlés még 2011 decemberében döntött arról, hogy az üzemeltetési költségek, a közszolgáltatási szerződésben foglalt veszteségtérítési kötelezettség mértékének csökkentése érdekében a Vasi Volán Zrt. állítson össze egy olyan menetrend-racionalizálási javaslatot, amely legalább a jelenlegi szolgáltatási színvonal 50 százalékos mértékű megőrzését tartalmazza. A szolgáltató január 9-én nyújtotta be a két változatot tartalmazó racionalizálási tervezetét és azok rövid összefoglalóját.
 
Az A változat szerint éves szinten 246-247 ezer hasznos kilométer csökkenése érhető el, mely a jelenleg hatályos éves menetrendi teljesítmény 15 százaléka. Ez a verzió hat-nyolc buszvezető állásába kerülne.
Amennyiben az A verzióra bólint rá a közgyűlés, akkor megszűnik például a vasútállomástól a Tescóig közlekedő 8H, valamint a szintén a vasútállomás és Olad között ingázó 25-ös busz. Az 1-től 9-ig jelzett buszok ritkábban járnának. Az 1A 16:45, az 1C 16:55, a 9-es 17 óra 10 perc után munkanapokon nem közlekedne. 

A B változat szerint éves szinten további 258 ezer, összességében 504 ezer kilométer csökkentése érhető el, mely a jelenleg hatályos éves menetrendi teljesítmény 30 százaléka. Ha ezt a variációt fogadja el a testület, akkor például megszűnne a vasútállomás és Bogát között közlekedő 1U, valamint a vasútállomás és a Parkerdő között közlekedő 26-os jelű járat. A 6-os busz pedig nem közlekedne szabad- és munkaszüneti napokon. A két menetrend közül a B változat 18-20 buszsofőr elbocsátását jelenthetné.

Nemrég egy sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a város ragaszkodik ahhoz, hogy a reggeli csúcsban, amikor tömegek utaznak munkába és iskolába, ne csökkenjen a járatok sűrűsége. Hasonló kérést fogalmaztak meg az este tíz óra körüli, műszakváltásos időszakra is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!