Emberek a vörösiszaptenger fogságában! (fotókkal)

Ahol egykor a meghitt otthon állt, ott most vörösiszap tocsog. Bizarr tavakban áll az udvarokon, a kertekben, a pincékben. Szétmar mindent, amihez hozzáfér: festéket, autót, embert. És nem lehet szabadulni tőle.

Németh F. Bernadett

Jó, hogy négy nap rettegés után kiderül, nincs az iszapban nehézfém, igaz, ez az ittenieket nem rázza meg különösebben: naponta kapnak egymásnak homlokegyenest ellentmondó megállapításokat. Vagy éppen semmit nem közölnek velük, így például a gumicsizmát, védőruhát, szemüveget beszerzik maguk a munkaruházati boltban. Pedig a nap végére már a katonák is ajánlgatják, járják terepjáróval Devecsert, csak úgy, pertu szólítják meg az embereket, ugyan, „ne a ruhátokat koszoljátok, kaptok ingyen mindent, a kezedet meg mosd le sürgősen”.

A megszólított ősz fejű ember meg csak nézi a csizmáját, látszik, szólna is meg nem is, végül nem szól. Reggeltől talpon van – persze az éjjel sem aludt –, ahogy a legtöbben Devecserben, akkor még nem volt sem ruha, sem eszköz, de még a szivattyúzáshoz is fel kellett iratkozni, pedig anélkül nem sok értelme a lapátolásnak, visszafolyik minden a kertbe, a házba. A helyieknek önkéntesek segítenek, érkeznek mindenhonnan az országból, a városban nagy számban rendőrök, katonák jönnek-mennek, operatív törzsek üléseznek naphosszat, döntéshozó tanácskozások zajlanak, ahová sajtómunkás, de még lakó sem mehet be.

A városházán egész nap hosszú sor kígyózik, a csordogáló felszerelésekért, később a százezer forintért, ami tovább szítja az elkeseredett emberek dühét. Százezer forint semmi egy élet munkájáért, hangzik mindenhonnan.

Orbán Györgynek például többször is megnedvesedik a szeme, amint körbevezet nemrégiben felújított otthonában, amit két perc alatt elnyelt a vörösiszap.

- Kolontáron a földet tavaly 7,5 millió forintért nem adtuk... már fújhatjuk. Most újítottuk fel a konyhát, a fürdőt, bekészültünk a fával télire... ott áll két bojler a pincében, az elektromos eszközök, mind elmarta a lúg. A fiam megsérült, amikor ketten próbáltuk visszanyomni az ajtóval az áradatot. Bejött a garázson át.

Éppen nyugdíjba vonult, most élvezné, amit egész életében összegyűjtött. De rá való ruhája sincs, „itt állok ebben a pirosban, mint egy bohóc, mert amihez hozzányúlunk, az iszapos lesz. Hogy lehet itt élni?!”

A kérdés állandó társul szegődik, jön velünk házról házra, adódik hozzá a düh, reménytelenség és az elhagyatottság érzése.

Tölgyesiék például hétfőtől ez idáig csupán két újságíróstábbal találkoztak, igaz, amikor ott vagyunk, éppen nagy tisztesség éri őket, dr. Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató érkezik Toldi Tamás polgármesterrel, aki korábban a polgármesteri hivatalban azt mondja, maga sem látja Devecser jövőjét. A főigazgató, mint a fontos emberek errefelé, együttérzéssel lapogatja a vállunkat, jó, a miénket kisebb lelkesedéssel, amikor közöljük, kik vagyunk. Elmondja, hogy a kármentesítést folytatják, de attól ne tartsanak, hogy a többi tározó kiönt, mert saját szemével győződött meg azok biztonságáról. Nem tudni, ez megnyugtat-e bárkit a környéken, hiszen évtizedeken át fel sem merült senkiben, hogy baj lehet, aztán fél óra alatt több száz házat gyűrt maga alá a szenny.

A főigazgató menni készült, mivel Tölgyesi János hárítja az érdeklődést, „mi megúsztuk, mások sokkal rosszabbul jártak”, de a kérdésre, „ugye, nem ússzák meg a felelősök jó magyar szokás szerint?”, határozottan rázza a fejét: de nem ám! Azért is engedik, hogy termeljen a gyár: legyen miből fizetnie, mondja és megy. Tölgyesiék „szerencséje” abban áll, hogy „csak” az alsó szintet lepte el az iszap, no meg szétdobálta az értékeiket a kertek alatt. Az elektromos készülékeknek is annyi, a gázórákat a szolgáltató reggel leszerelte, így csak hideg víz van.

Jánost viszont nem hagyja el a humora. Éva, a párja meg is jegyzi, rendet a fia kollégái és a rokonok csináltak a portán, a rend pedig annyit tesz, hogy van hova leülni a korábban virágzó, jó ízléssel berendezett portán.

OLDALTÖRÉS: Médiafesztivál Kolontáron

Délben átugrunk Kolontárra, ahol azonban helybélit szinte nem is látunk: katonák, rendőrök, polgári védelmisek, különleges mentők, de még inkább újságírók.

A falu médiafesztivál helyszíne lett, ahogy Jamrik Péter, a régió közbiztonsági tanácsadó testületének vezetője mondja, dolgoznának, ha mi, zsurnaliszták hagynánk őket. A világ minden tájáról itt vannak a tévéstábok, közvetítőkocsikkal, hatalmas mikrofonokkal, laptopokkal rohangálnak fel-alá, mosolyogva fotóztatják magukat háttérben a földbe döngölt vörös házakkal. Itt haladt át először az áradat, vitt, amit ért: autót, bútort, házfalat, embert, állatot. Az ismert zöldszervezet képviselője magányosan áll az iszaptengerben, kezébe vesz valami hervadt zöldfélét és pózol a fotósnak.

Megkeressük Pavelcze Lászlót, a Baptista Szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési igazgatóját, jelen esetben mentési vezetőt, aki elmondja, hogy minden házat tüzetesen átkutattak a három eltűnt személy után, gyalog, botokkal szurkálva az iszapot is, de nem találják őket. Úgy véli, a halastóban akadnak majd rájuk. Az iszap arrafelé vitte az autókat is – állítólag harminc kilométer per órás sebességgel száguldott –, ment végig a patakparton.

Pavelcze 43 nemzetközi bevetésen volt, meséli, látott sárlavinát, ezt meg ökológiai katasztrófának és ipari balesetnek tartja. Szót váltunk még a település jegyzőjével, és visszafordulunk Devecserbe, ahol több száz házban még bokáig ér a vörös trutyi.

– Le a kalappal a közmunkások előtt, én többé egy rossz szót nem szólok rájuk – sóhajtja Csitáriné Kurdi Erika, aki hetvenéves szüleinek házát igyekszik megszabadítani a mocsoktól, kevés eredménnyel, de ez nem a munkásokon múlik. Közben jó kedélyű krisnás szerzetesek tofus székely káposztát osztanak, amit odább egy cigányasszony gyanakodva szagolgat, de végül odakínál a fiának. Jól benne járunk a délutánban, mire az egyik biztosító embereivel találkozunk, igaz, egy „gyanúsat” láttunk délelőtt is, de az azt mondta, legyen az ő titka, kicsoda és mit csinál.

A délutániak viszont árva szót sem árulnak el. Jó, hogy jönnek, a lakók türelmetlenül várták őket. A nap végére megint megdagad a torkom, az orrom is eldugul, reggel is arra ébredtem, hogy duzzadt a mandulám, de az ÁNTSZ munkatársa csak mosolyog, „á, nincs a levegőben semmi”, mutatja a műszert, amivel mér, igaz, adatok csak később lesznek. Én a torkomnak jobban hiszek, több napja vagyunk itt, a rendőrök, katonák is hordják a maszkot.

Az itteniek, közöttük a Takács fivérek meg azt mondják, aludni sem lehet, olyan büdös, ami igaz, nem csoda, estére görcsössé válik az egész napos tompa fejfájásunk is. Mi szerencsések azonban estére magunk mögött hagyjuk a vörösiszappal nyakon zúdított várost, az itteniek nagy részének azonban nincs hova mennie. Mondogatják, hogy ide vissza nem térnek, de eddig Devecsernek ezt nem ajánlották fel.

A kormányfő Kolontáron tette a kijelentést, hogy új telepet kell nyitni, a régit meg bezárni, de hogy ez vonatkozik-e Devecserre is, nem tudni. Abban mindenki egyetért: az iszapos házakat el kell dózerolni. A környéken úgysem nő semmi jó ideig, hiába fogadja meg Tölgyesiné Éva, hogy „ha csak parlagfű nő jövő tavaszszal, azt is meghagyom”. Ami itt nő, azt már úgysem lehet fogyasztani. Vagy ki tudja. Lehet, hogy holnap erről is mást mondanak a tudósok.

OLDALTÖRÉS: Mi lesz a város jövője?

Mi lesz a város jövője?

Toldi Tamás, Devecser polgármestere elfogadja, hogy az emberek nem akarnak visszatérni meggyalázott otthonaikba. Nem tudja, hogyan tovább. Az új elöljáró – aki a héten kezdte meg munkáját – választási programjában a munkahelyteremtést a mezőgazdaságra alapozta, mondja. A globális éghajlatváltozás miatt felértékelődik majd a helyben termesztett élelmiszer, gondolkodott, ezért a helyieket arra akarta rávenni, termeljenek egészséges zöldséget, gyümölcsöt. Télen indultak volna ez ehhez kapcsolódó képzések. Ma utópisztikusan hangzik ez.

– Még a régi malmot is szerettem volna újraindíttatni, nem igazán látom most a város jövőjét, hiszen ehhez fogható katasztrófa nem történt még lakott területen. Csak az állam és az Európai Unió segítségére számíthatunk.

OLDALTÖRÉS: Mádl Dalma: Nagyon szomorú itt

Mádl Dalma: Nagyon szomorú itt

Csütörtökön több ismert ember, diplomata is Kolontárra érkezett, hogy együttérzését fejezze ki a katasztrófa sújtotta embereknek és valamilyen módon enyhítse problémáikat. Mádl Dalma a karitásszal érkezett Kolontárra: tartós élelmiszert és vizet hoztak a rászorulóknak. Ezek egy részét rögtön szét is osztották a nélkülözők között. Nagyon szomorú a helyzet, mondta, miután megtekintette a vörösiszappal fedett házakat, portákat. Nem tudja elképzelni, mikor lesz itt rend, jegyezte meg. Lapunk kérdésére elmondta: nem csodálkozik, hogy az itt élők nem akarnak visszatérni egykori otthonaikba.

– Én is feltenném magamnak a kérdést, hogy visszajöjjek- e? Talán van más megoldás is. A legszebb, amit itt láttam, hogy az emberek önzetlenül összefognak és segítenek egymásnak. Nemrég hallottam azt is, hogy amikor levonult az iszapáradat, a szomszédok azonnal átfutottak egymáshoz, hogy megkérdezzék, mit tehetnek a másikért. A szegény segít a még szegényebben... ez nagyon szép. Ez a mentalitás fogja megmenti az országot!

OLDALTÖRÉS: Somlóvásárhely: az elfelejtett falu

Egy elfelejtett falu

Csak a híradások után fordult a katasztrófavédelem figyelme Somlóvásárhely felé. Három napon át a saját erejükből védekeztek.

– Magunkra voltunk utalva, a helyi vállalkozók és a környező települések segítettek. Jöttek a közmunkások Bobáról, Borszörcsökről, de nem volt mibe öltöztetni őket. Védőruha nélkül pedig senkit nem küldhetnek ki. Ma reggel viszont megjelentek a katasztrófavédelem emberei és megígérték, hogy megkapjuk a szükséges eszközöket – mondta Marton László, Somlóvásárhely polgármestere.

A legnagyobb szükségük gumicsizmára, vegyvédelmi ruhára és lapátra van, folytatta az elöljáró, hiszen napok óta szinte szerszám nélkül védekeznek. Somlóvásárhely szerencsésebben megúszta az iszapcsapást, 16 házat közelített meg a massza és 20–30 ingatlan kertjében, hátsó udvarában állt meg. De ott vastagon. A házakba nem folyt be teljesen, de az alacsonyabb bejáratokon átcsordogált.

– Nekünk volt másfél óra előnyünk. Az első hírekre mindenkit a kultúrházba parancsoltunk és nem is engedtük vissza a portájára, amíg az áradat le nem vonult. A károk jelentősek, de senki nem sérült meg és ház sem dőlt össze – összegezte Marton László.

A polgármester szerint a már felsoroltakon kívül szájmaszkra lenne folyamatosan szükségük, mivel az iszap gyorsan szárad és porzik. Ma elkezdik osztani a lakosságnak, de a maszkokat háromnégy óránként cserélni kell, így nagy mennyiség kell belőle. Az iszap száradása ellen locsolással védekeznek, de a Devecser felé vezető főút elég forgalmas és az autók nagy port vernek fel.

Az iszap sújtotta települések közül Somlóvásárhely látja a legkevésbé borúlátóan jövőjét, persze itt keletkezett a legkevesebb kár is. Hogy a földekkel mi lesz, az még igencsak kérdéses, hiszen fel sem tudták mérni, milyen károk estek ott és milyen mértékben kell helyreállítani. Az biztos, hogy a kiskertek termése nemcsak idén, de még évekre kiesik a háztartások jövedelméből, és a földből élők sem számíthatnak hosszú ideig a Somlóvásárhely környéki mezőgazdasági bevételeikre.

OLDALTÖRÉS: Előzmények

Védik a Torna-patakot

A Torna-patakon még mindig gipsszel védekeznek a szennyeződés ellen, mondta el Kovács László, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség veszprémi szakaszmérnökségének vezetője. A vörösiszap napokig nagy mennyiségben szennyezte a Tornát, pH-értéke napokig 13- as volt a 14-es skálán. A vörösiszapot gipsszel próbálják közömbösíteni, folyamatosan adagolják, keverik a vízhez.

A Torna élővilága az első napon szemmel láthatóan megsemmisült. A lúg mindent kiölt belőle. Az elmúlt napokban a patak pH-ja csökkent valamelyest, de még nem megfelelő, ezért új módszerrel, az úgynevezett alginittel próbálják egyensúlyba hozni a szakemberek. Az alginit fosszilis biomasszából és elmállott bazalttufából, valamint mészből álló magas szervesanyag-tartalmú kőzetféleség.

Jött és mindent elborított

Október 4-én, hétfőn a déli órákban átszakadt a Mal egyik zagytározója Ajkán és 700–800 ezer köbméter vörösiszap zúdult a környező településekre. Elsőként a városhoz közeli Kolontárt érte el, ahol házakat tarolt le, autókat, hatalmas sziklatömböket vitt magával a patak mentén. Az iszaphullám négy embert ragadott magával: egy fiatalembert, aki autójával menteni indult, egy idős asszonyt, akit háza romjai alatt találtak meg, egy középkorú nőt, akinek holttestére a vasúti töltések mentén bukkantak rá és egy 14 hónapos kislányt.

Sokáig azt hitték, testvére, egy négyéves kislány is életét veszítette, de kiderült, őt kórházban ápolják, orvosok küzdenek látásáért. Az iszaplavina Devecser felé haladt tovább, ahol több száz házba tört be, lakhatatlanná téve az otthonokat, nincstelenné az ott élőket. Több százan szenvedtek égési sérüléseket az iszapban található maró lúg miatt. A háziállatok, házi kedvencek egy része is odaveszett, a megmaradt jószágok napokkal később kerültek elő. A gazdátlan állatokat állatmentő szervezetek gyűjtik öszsze, próbálják megszabadítani a maró iszaptól. Sok kutya teljesen megvadult az átélt sokktól, még gazdáját sem ismeri meg.

A kármentesítés csak a harmadik napon kezdődhetett meg, addig életet mentettek a katasztrófaelhárítók, a mentők, a rendőrök, a katonák és a civil segítők. A második napon szintén a déli órákban felhangzott egy vakriasztás, ami megviselte az amúgy is megtépázott idegeket: megszólalt a vészjelzés, azt hitték, a tározó ismét átszakadt. A Mal éjjel-nappal építette a védőgátat a megrongálódott tározó elé, amelyről csütörtökön állapította meg a katasztrófavédelem, hogy már csak ülepedett iszapot tartalmaz, kiönteni nem tud. A többi tározót biztonságosnak minősítették. Becslések szerint a balesetben egymillió köbméter vörösiszap folyt ki a tározóból. További huszonkilencmilliót a többi tározóban tárol a Mal.

Vörösiszap-katasztrófa dossziénk!