Féltik a nyugalmukat az ólmodiak az S31-estől

Ólmod, Mannersdorf - Az osztrák S31-es gyorsforgalmi út meghosszabbításának tervéről éjszakába nyúlóan vitatkoztak kedden az érintett magyar és osztrák települések lakói. A legújabb variáció szerint távolabb kerülne Ólmodtól az út, a nyomvonalat a legszélső háztól már 500 méterre rajzolták.

Némethy Mária

A fórumra egy  klastromi (klostermarienbergi) hölgy kezében  egy transzparenssel érkezett. Egy  autópálya stilizált rajza állt rajta, s felirat: Nem szabad, hogy idáig eljussunk! 

Éjszakába nyúló, végig heves vita jellemezte  a  magyar NIF (Nemzeti Infrastruktúra Zrt.)  és az osztrák ASFINAG, azaz a két állam  autópályaépítő cégeinek roadshow-ját. 

Ennek  keretében először Ólmodon, majd Mannersdorfban tájékoztatták az érintett önkormányzatokat és a települések lakóit az M87/S31 határon átmenő gyorsforgalmi út  legújabb  nyomvonaláról. 

Olyan tervet mutattak be, amely szerintük megfelel a környezetvédelmi, műszaki és gazdasági feltételeknek, bár a környezetvédelmi hatástanulmányokat még nem készíttették el. Figyeltek viszont arra, hogy a kőszegi tőzegláptól megfelelő távolságra kerüljön a tervezett út, s a kis- és nagyvadak vándorlási útvonalát se zavarja meg. 

A tervezők, akik 2000 óta foglalkoznak  az út nyomvonalának kijelölésével,  több variációt is készítettek már,   hangsúlyozták: munkájuk közepén szeretnék megismerni az itt élők véleményét. 

A legújabb  variáció szerint távolabb kerülne Ólmodtól az út. A korábbi 50 méterre volt a legszélső házától, a mostani kétsávos út nyomvonalát már attól  500 méterre rajzolták. De ez sem tetszett. Az ólmodiak és a hozzájuk közeli klastromiak változatlanul féltik nyugalmukat. Nem egy hozzászóló megpendítette: az útból egykor majd autópálya  lesz, erős tranzitforgalommal az Adria felé, s ezt semiképpen nem akarják. 

Ólmodon nem sok helyi vett részt a vitában (a klastromiak többen voltak, ők a legnagyobb ellenzői az útépítésnek), Mannersdorfban viszont vagy ötszázan gyűltek össze. 

Dr. Ipkovich György, Szombathely polgármestere, országgyűlési képviselő javaslatát fogadták el: a tervezők találjanak a mostaninál megfelelőbb nyomvonalat. Hergovich Vince,   Ólmod polgármestere is amellett van: olcsóbb, egyszerűbb, Kőszeghez közelebbi út kellene.  

Éjszakába nyúló, végig heves vita jellemezte a fórumot  Fotó: Kiss Teodóra

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!