Forró nyomon keresik a fővárosi gázolót (videó)

Még nem találták meg a VII. kerületi cserbenhagyó gázolót, de több bejelentés is érkezett, így a rendőrség már forró nyomon keresi a sofőrt - közölte a rendőrség vasárnap az MTI-vel.

MTI

Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy több bejelentést is kaptak a szombati balesettel kapcsolatban, a tanúmeghallgatások még tartanak.
   
A gázolás szombat hajnalban történt a VII. kerületi Dózsa György út és Damjanich utca kereszteződésében. Egy balra kanyarodó sötét színű kisteherautó nem állt meg a zebra előtt, hanem elgázolta az úton éppen átkelő 32 éves nőt.
   
A nőt életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, ám meg nem erősített információk szerint azóta már túl van az életveszélyen.
   
A rendőrség honlapján egy ideig látható volt a balesetről készült közterületi videofelvétel.
   
Az ügyben a rendőrség segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

A térfigyelő kamera felvétele

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!