Haladás: Artner Tamás csatárt igazolna

Egy támadót még mindenképpen szeretné zöld-fehérben tudni a Haladás Sopron Bank mestere, Artner Tamás. A szakember a haladas.hu-nak elmondta, két konkrét jelöltje is van a posztra.

Vas Népe

Sorozatban játssza előkészületi mérkőzéseit a Haladás Sopron Bank együttese. A zöld-fehérek kezdésként Lipóton 1:1-s döntetlen játszottak a cseh Banik Ostravával, majd Siófokon ugyancsak 1:1-re végeztek a Péccsel. A harmadik összecsapáson, az Illés akadémián 5:1-re verték az Ajkát. Legközelebb szerdán, 15 órakor - Ritzing helyett - Szombathelyen, az akadémia műfüvén fogadják Rózsáék az NB II-es Sopront. Artner Tamás ezúttal sem számíthat Korolovszkyra és Keneseire, ugyanakkor nem mondott még le a további erősítésekről: két csatárt is kinézett magának, reméli, egyikük a Halihoz kerül.

- Az utóbbi időben játszottunk Siófokon, Lipóton, a hétvégén megyünk Ausztriába, úgy gondoltam, hogy a felkészülési időszakban nem tesz jót ennyi utazás, ezért kértem, hogy a szerdai edzőmérkőzést idehaza rendezzük - tudta meg a www.haladas.hu  Artner Tamástól, a Haladás vezetőedzőjétől. - Persze az sem utolsó szempont, hogy szurkolóink így legalább eggyel többször láthatják a fiúkat. Szerencsére a soproniak partnerek voltak a változtatásban, így hát szerdán a az akadémia műfüvén futballozunk. Búrány Zoltán már játszhat, ugyanakkor Korolovszky Gábor és Kenesei Krisztián továbbra sem léphet pályára. Ők a többiektől külön edzettek a héten, mindketten speciális gyakorlatokat végeztek, reményeim szerint szombaton, az Admira Wacker ellen már számíthatok rájuk. Jónéhány játékosom az U20-as, és az U21-es válogatottal készült a napokban, de mivel szerdán már itthon lesznek, játszhatnak.

Ha kíváncsi rá, hogy állnak a tárgyalások az Artner Tamás által kiszemelt két támadóval, KLIKKELJEN IDE.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!