Iseum-projekt: versenyfutás az idővel

A legutóbbi városi közgyűlésen úgy döntöttek - a korábbi elképzelésekkel ellentétben, amelyek valamely meglévő intézménybe tagozták volna be az Iseumot - , hogy önálló intézményként állítják fel, habár drága lesz. Ez tizenhárom új munkahelyet is jelent, és egy olyan kiállítóhelyet, aminek még mindig nincs forgatókönyve.

Merklin Tímea

Mit gondol erről a kulturális bizottság elnöke, Sági József, aki iskolai elfoglaltságai miatt nem vett részt e közgyűlésen, nem is szavazott.
   
- Az előzmények 2003-ra nyúlnak vissza, amikor is ajándékozási szerződés köttetett a város és a megye között. A területet  a megye azzal a feltétellel adta át, hogy folyamatosan egyeztetnek a terület hasznosításáról és majd miután a város létrehozza az új Iseumot, működtetni fogja azt. Aztán jött egy pályázat, amit elnyert az önkormányzat. Én már 2006 végén is megfogalmaztam az aggályaimat, hogy amikor minden más város intézményeket szüntet meg, karcsúsít, akkor ne hozzunk létre új intézményt. Már akkor szembesültünk a helyzettel, ami most előállt. 2008-ban azonban jelentős önerő biztosításával mégis elindult a beruházási folyamat. Az Iseum ásatásoknál 2008 őszén tartottunk egy rendkívüli bizottsági ülést, ahol pontos tájékoztatást kértem és kaptam Sosztarits Ottótól, az iseumi ásatást vezető régésztől. Az ülésen, amelyen jelen volt a városfejlesztési osztály munkatársa is, szembesültünk az  igazi nehézségekkel. Kiderült, hogy nemcsak létre kell hoznunk az intézményt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel (NFÜ) kötött szerződés értelmében  - ötéves fenntartási kötelezettséget vállalva  - , de minimum tizenhárom fő foglalkoztatása is benne van ebben a szerződésben. Azóta azt keressük, mi lenne a legcélszerűbb módja az intézmény működtetésének. Megkértem Magyar Mártát, a pályázat egyik menedzserét, Horváth Arankát, a Kulturális Iroda vezetőjét, valamint a városüzemeltetési osztály vezetőjét, illetve a megyei múzeumi igazgatóság munkatársait, hogy dolgozzanak ki több megoldási lehetőséget. Ezt 2009 nyarára elkészítették. A hatféle változatot a kulturális bizottság leszűkítette a saját tudása szerint, s konszenzussal oda jutott, hogy ne múzeum, ne gyűjtemény, hanem kiállítóhely legyen, lehetőleg valamilyen intézménybe betagolva - ezt az NFÜ-vel kötött szerződés egyébként lehetővé teszi. A kulturális bizottság akkor azt javasolta, hogy a VAMMI része legyen az Iseum. 2009 novemberében a gazdasági bizottság azonban másként döntött  - amint a polgármester úr is akarta - , úgy, hogy az Iseum a Magyar Nemzeti Múzeum fíliája legyen. Az elmúlt fél évben az érintett felek többször is megkerestek, hogy mikor lesz végleges döntés, de az anyag a polgármester úr asztalfiókjában pihent. Onnan vette elő most mindenféle egyeztetés nélkül ezt az előterjesztést, amit a közgyűlés elé vitt.

Sági József nem ért egyet az önálló intézmény létrehozásával. Szerinte az Iseumot egy másik intézménnyel kellene összeboronálni. Úgy véli, a mostani döntés nem végleges.
  
- A legfontosabb szempont most az kell, hogy legyen, hogy az elnyert forrás, a másfél milliárd forint, ne vesszen el, ne kelljen visszafizetni. Ezzel összhangban létre kell hozni egy látogatóbarát intézményt. És azt majd be kell tagolni egy működő kulturális intézményrendszerbe  - mondta.

Mit szól a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága (VAMMI) igazgatója dr. Nagy Zoltán a jelenlegi helyzethez?

- Az stimmel, hogy legyen önálló intézmény, hogy kiállítóhely legyen, és hogy a városnak kell fenntartani - mondta az igazgató, akitől azt is megkérdeztük, mi van, ha a  pályázati öt év lejár, és a projekt nem valósul meg?

- Van egy ajándékozási szerződés a földtulajdonról a megye és a város között. A megye azzal adta át a területet, hogy a  funkció megtartására fogja használni, a VAMMI-val egyeztetett szakmai program alapján rehabilitálja, kiegészíti.  Ha ez meghiúsulna, a város az ajándék visszaadásával tartozik. Mi azzal segítjük az Iseumot, hogy kölcsönszerződés keretében rendelkezésre bocsátjuk a tárgyakat, amiket az állandó kiállításhoz igényelnek. De ehhez kellene egy szakmailag elfogadott forgatókönyv, ami még mindig nincs. Örülnénk, ha lenne. Nem értjük, hogy lehetett így beadni a pályázatot. A Savaria Múzeum kölcsönszerződés keretében adja át majd a tárgyakat az új kiállítóhelynek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!