Iseum-rekonstrukció: interaktív múzeum épül

Jól haladnak a szombathelyi Iseum rekonstrukciójának kivitelezési munkálatai. A projektre 1,5 milliárd forintot nyert a város a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív program keretében.

Vojnovics Viktória

Az Iseum-projekt  műszaki megvalósítására  kiírt a közbeszerzési eljárást júliusban elnyerő zalaegerszegi  cég  szeptemberben kezdhette meg a kivitelezési munkálatokat.  A szakembereknek az érintett területen három különálló, ám szervesen összefüggő épületet kell fölhúzniuk, melyeket a romterület fűz egységbe.

Egy, a  terület északkeleti sarkában elhelyezkedő, bejárati épületként funkcionáló fogadóépületet, a terület központi részén található Isis-szentélyt rekonstruktív módon bemutatva, valamint a szentélyt körülölelő múzeumépületet.  

Lakézi Gábor, a városfejlesztési és üzemeltetési osztály vezetője elmondta, hogy a téli időjárás ellenére lendületesen halad a kivitelezés. A szeptemberben megkezdett munkálatok az elmúlt hetekben is mindössze az ünnepnapokon szüneteltek. Jelenleg a szerkezetépítés zajlik: a zsaluzási, a vasbetonszerelési és a betonozási munkák egyaránt jó ütemben haladnak.

A fogadóépületnek például hamarosan a födémezése kerül sorra. A leendő múzeumépület is kiemelkedett a földből: az északi szárny vasbetonfalai részben már állnak. Az osztályvezetőtől megtudtuk: csúszás valóban keletkezett, ám ez nem a kivitelező hibája. Figyelembe kell venni, hogy e rekonstrukció megvalósítása egy roppant bonyolult és összetett feladat, amely különleges együttműködést kíván minden résztvevőtől. Ennek ellenére a kivitelező vállalat igyekszik leküzdeni a keletkezett késedelmet.

Lakézi Gábor hangsúlyozta: a zalai vállalat a karnevál idejére befejezi az épület műszaki kivitelezését. A múzeum kiállításának berendezésére, installációk beszerzésére pedig hamarosan megindul majd a közbeszerzési eljárás, így azok kivitelezése várhatóan a karnevál idején is zajlik majd.

Az Iseumban a tervezett rekonstrukció eredményeként ugyanis impozáns, régészeti és ókori művészeti emlékek bemutatását szolgáló interaktív múzeum épül.

A kiállításban a hagyományos múzeumi bemutatás (nagyméretű, rekonstruált falfestmények, padozatok, enteriőrök, valamint makettek) mellett a legmodernebb technika eszközei is megjelennek. Az Iseum építészeti kialakítása az állandó kiállítás mellett időszaki tárlatoknak is teret ad majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!