Konyakéssel szúrt a kikosarazott férfi

<b>Győr, Szombathely</b> - Miután a Perint-parton hátba döfte, majd eltörte az orrcsontját, jobb belátásra tért, és maga vitte kórházba a lányt. Másfél év letöltendő fogházat kapott.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A csaknem tragédiával végződő szerelmi történet 2007 júniusában zajlott Szombathelyen, a Perint patak menti gyalogösvényen, a vashíd közelében. A 24 éves szombathelyi J. László itt randevúzott egy helybeli, nála több évvel fiatalabb lánnyal. 

A még fiatalkorú hölgy a beszélgetés során tudtára adta, hogy nem viszonozza a fiú érzelmeit, vagyis: a barátságán túl ne számítson más egyébre. Ezután pedig sarkon fordult, és faképnél hagyta őt. A kikosarazott szerelmes ekkor éktelen haragra gerjedt, s dühében elővette a táskájában lévő konyhakést, amivel hátba szúrta a lányt. A kés az első és a második csigolya között találta a sértettet, a penge hegye szerencsére nem szúrt meg létfontosságú szervet. A lány ekkor rémülten visszafordult, és megpróbált elfutni, de ekkor a vádlott földre rántotta őt, s ököllel többször megütötte. A bántalmazások következtében a lánynak eltörött az orrcsontja, és az eszméletét is elvesztette. Amikor magához tért, kérlelte támadóját: engedje őt el!

Így is történt, sőt, a vádlott az önuralmát is visszanyerte: mobiltelefonon hívta a barátját, aki autóval érkezett, s kórházba vitték a lányt.  A szerelmes ifjú brutális reakciójának vélhetően nem lett volna különösebb következménye, ha a lány engedelmeskedik a vádlottnak: "ne szólj senkinek a történtekről, különben megöllek", mondta neki, ám a jó tanácsot a sértett nem fogadta meg. 

A fiatalember egy évvel később a bíróság előtt felelt tettéért, s a Vas Megyei Bíróság életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt másfél évnyi, börtönben végrehajtandó büntetéssel sújtotta őt. 

A vádlott enyhítésért fellebbezett, kérelméről nemrégiben döntött a Győri Ítélőtábla. A fellebbviteli bíróság megállapította: a megyei bíróság megfelelően mérlegelte a bűneset összes körülményét, ezért nem látott okot az enyhítés, nevezetesen a büntetés végrehajtásának próbaidőre való felfüggesztésére. A vádlottat egyébként kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatta volna a bíróság, csak az idevonatkozó törvény enyhítő szakasza alkalmazásának felhasználásával lehetett a másfél évnyi büntetést kiszabni. 


A vádlott fellebbezésének egyébként azért volt eredménye: a börtön fokozatot fogházra változtatta az ítélőtábla.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!