Körmendi kosárünnep Patonay nélkül

Április 22-én ünneplik, hogy idén 50 éves a körmendi kosárlabda, valamint 25 éve született meg az első bajnoki aranyérem. A szerdai sajtótájékoztató apropóját a jubileum méltatása és az ünnepi programok ismeretetése mellett az adta, hogy április 12-én - tehát csütörtökön - lesz pontosan 25 éve, hogy a piros-feketék 1987-ben megnyerték első bajnoki címüket.

Vastag Nándor

Először a csapat legendás játékosa, a Fortress Lami-Véd Körmend jelenlegi ügyvezetője, Zsebe Ferenc kapott szót. Elmondta, már 1985 óta a csapat tagja, mely a vidéki egyesületek közül először lett bajnok. A bajnokságot még kétszer, a Magyar Kupát hatszor sikerült megnyerni, és az összes érem száma szinte összeszámolhatatlan.

A polgármester, Bebes István (a bajnokcsapat játékosa, a klub volt elnöke) hangsúlyozta, amikor az országban járva valakivel Körmendről beszélget, akkor két dolog kerül szóba: a Batthyány kastély és a kosárlabda. A csapat nagy marketingértéke a városnak, és nemcsak országos, hanem nemzetközi jelentőséggel is bír. Alapvető cél, hogy megőrizzék ezt az értéket a jövőnek. Köszönetet mondott azoknak, akik a sportág meghonosításában, fejlesztésében és továbbvitelében részt vettek. Így a sajtótájékoztatón jelen lévő dr. Kristóf Lászlónak (alapító) és dr. Faragó Gábornak (egykori szakosztályelnök, a Kosárlabda Ligák ötletgazdája), valamint minden vezetőnek, edzőnek, játékosnak.

Megkérdeztük, hogy a körmendi kosárlabda két meghatározó alakja, Patonay Imre és Fodor Sándor részt vesz-e a jubileumon. Első válaszként az hangzott el, hogy mindenki kapott meghívót, aki a csapat életében szerepet játszott, így mindkettőjük jelenlétére számítanak. Ezután Faragó Gábor kért szót.

- Patonay Imre nem valószínű, hogy eljön. Hívtam a rendezvényre, de elzárkózott, a kibékíthetetlen ellentéteket feloldhatatlannak tartja. Bízom benne, hogy még meggondolja magát - mondta. Zsebe Ferenc annyit tett hozzá, hogy bár nincsenek a legjobb viszonyban, de Patonay Imrét ő is megkeresi, beszélnek, és reméli, hogy részt vesz majd az ünnepségen.

Kiderült, a légióscsapatban ígéret van Madison, Edmonson, Leslie, Toya, Toroman, Lopatka, Henderson, Thomas játékára. Az öregfiúknál várhatóan Zsebe Ferenc, Bebes István, id. Németh István, Hódi László, Kardos László, Szendrey Sándor, Érsek István, Szalay György, Szájer József lép pályára. (A névsor még nem teljes, lehetnek változások.) Végezetül az ünnepi könyvről a szerkesztő, Németh Zsolt mondott rövid ismertetőt.

AZ ÁPRILIS 22-EI PROGRAMOK

Az április 22-ei programokat 9.30-tól emlékidéző séta vezeti fel, mely a Rázsó iskola parkolójából indulva a körmendi kosárlabdázás legendás helyszíneit érinti. A Batthyány kastélyban 10.30-tól kiállítás megnyitó és a Csakazértis lett! című könyv bemutatása lesz, majd 11.30-tól emléktáblát lepleznek le a sportcsarnoknál. Ugyanitt 15 órakor kezdődnek a mérkőzések. Pályára lépnek az utánpótlás-játékosok, a szurkolók, az öregfiúk és az egykori körmendi légiósok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!