Merevrészeg tábornokot talált a rendőrjárőr

A XII. kerületben mára virradóra mezítláb, zokni és cipő nélkül talált, a magatehetetlenségig leittasodott férfi feltűnően hasonlít Kiss Ernő nyugalmazott rendőr tábornokra, értesült a NOL.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A NOL információ szerint mára virradóra merevrészegen, mezítláb, zokni és cipő nélkül talált egy tábornokot a rendőrjárőr Budapesten, a XII. kerületben. A magatehetetlenségig leittasodott embert a Honvéd Kórházba szállították.

A portál rendőrségi forrásai megerősítették, hogy a megtalált személy "nagyon hasonlít" Kiss Ernő nyugalmazott rendőr tábornokra.

Kiss Ernőnek többször meggyűlt a baja a hatóságokkal, minden esetben az alkohol állt a háttérben.

Első botránya a Teve utcai rendőrpalota levizelése volt 1998-ban. Akkor az ORFK Központi Bűnüldözési Igazgatóságának vezetője volt. A vizelést - amit rögzített egy térfigyelő kamera - azzal magyarázta, hogy "vízhajtó menedzsertabletta" hatása alatt állt. Ez után - hivatalosan egészségi okokból - az év december 31-én menesztették, akkor lett a XIII. került kapitánya.

2007 novemberében szolgálati autóját lezárva, üresen találták a XIII. kerületben, miután összetört három parkoló autót. Kiss Ernő akkor azt állítota, hogy autót ellopták és egy "hasonmása" vezette, mindezt pedig azért, hogy lejárassák. Az ügyben jeléenleg is büntetőeljárás folyik ellene ittas vezetés és hatóság félrevezetése miatt.

Alig másfél hónapja ismét meggyűlt a baja a rendőrökkel, amikor kétszer egymás után ittas vezetésen kapták. Az első eset után elvették a jogosítványát is, mégis visszaült az autóba és alig egy óra múlva ismét megállították.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!