Miss Alpok Adria: Simon Mária képviselte Vas megyét a döntőben

Tavalyi szépségversenyünk különdíjasa, Simon Mária képviselte Vas megyét az Alpok Adria Országos verseny miskolci döntőjében.

Takács Gábor

- A nagydöntő előtt pár héttel Budapestre kellett utazni, ahol fotókat készítettek rólunk, bikiniben és az egyik szponzor pólójában. A fináléban 21 lány vett részt, én a Győr-Moson-Soproni lánnyal barátkoztam össze, aki később a szobatársam lett - meséli Simon Mária.

A csinos lányok háromnapos felkészítő táborban vettek részt Mátraházán, egy négycsillagos hotelben. A pár nap alatt tanulták be a koreográfiákat, próbálták fel a ruhákat.

- A nagy napon reggeltől gyakoroltunk a színpadon, déltől pedig már készítették a sminkeket és a hajakat. Nagyon izgultam, főleg azért, mert egy nevezetességet kellett bemutatni megyénkről. A Savaria Karnevált választottam. Magyaros ruhában, bikiniben és estélyiben is felvonultunk a kifutón - avat be a 2010-es szépségversenyünk közönségdíjasa.

- Bár helyezést nem értem el, büszke vagyok arra, hogy Vas megyét képviselhettem, hogy részt vehettem a versenyen, ahol számos élménnyel gazdagodtam - teszi hozzá Mária, akinek a szobatársa, Borkai Petra végzett az élen. Így tavasszal Olaszországban Borkai Zsolt  győri polgármesternek és a 88-as szöuli olimpia lólengés bajnokának a lánya képviseli hazánkat.

Mária azt is elmondta, hogy a televíziós forgatás, Dukai Reginával  való közös szereplés, valamint az este tizenegyig tartó fárasztó próbák mind-mind felejthetetlen élmények maradtak számára. Az sem mellékes, hogy a felkészülés alatt több lánnyal is összebarátkozott, akikkel tartják a kapcsolatot.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!