Önálló őrségi járást szeretnének

Sokan eljöttek és sokat kérdeztek lapunk csütörtök esti fórumán az őriszentpéteri művelődési házban. Azt tapasztaltuk, hogy valamennyi kérdés a köz ügyeivel foglalkozott, egyéni sérelmet senki sem sorolt. Felkészültek a válaszadók is.

Kozma Gábor

Halmágyi Miklós főszerkesztő üdvözölte a művelődési ház nagytermét csaknem megtöltő közönséget és a meghívott vendégeket, mondván: jókor, jó helyen vagyunk most itt, Őriszentpéteren. Aztán már indult is a munka, jött az első kérdés: mi lesz a város sorsa az új közigazgatási struktúrában? Erre a megyei kormányhivatal részéről dr. Lampért Bernadett válaszolt.

Mint mondta, a törvénytervezet szerint Őriszentpéter és környéke két leendő járáshoz, a körmendihez és a szentgotthárdihoz tartozna. Őriben megmaradna az okmányiroda és tervek szerint kormányablak nyílna. Így az itt élőknek nem kellene távolra utazniuk. A  hivatalnok jelezte, hogy  a megyei kormánymegbízott minden beérkező javaslatot fogad és  tanulmányoz. Erre reagálva a város polgármestere, Őr Zoltán kifejtette: az Őrség mindig is szerves egységben létezett a városával, ezt megbontani ésszerűtlen, elfogadhatatlan. Mi azt szeretnénk, mondta, ha létrejönne egy önálló őrségi járás.

Aztán sorakoztak a kérdések, panaszok a közutakra. Erre Horváth László megyei közúti igazgató válaszolt. Mint mondta, annyira kevés a pénz, hogy csak szinten tartásra futja. Azt azonban megígérte, hogy a Szatta-Kerkafalva közti szakaszt folyamatosan javítják,  máshol pedig eltüntetik a kátyúkat. Egy helyi polgár szerzett aztán derűs perceket,  felidézve a város járdahiányos állapotát, majd az optikai hálózatról  érdeklődtek.

Tóth Jenő városi jegyző válaszában elmondta, hogy a szélessávú internet, telefon és kábeltévés elérést  nyújtó rendszer  január  végére működőképes lesz.

A fórumon  számos vélemény is elhangzott, majd  új  turisztikai  lehetőségeket vázolt fel Harrer Norbert, a Magyar-Kanadai Kereskedelmi Kamara igazgatója. Ezután az Őrségi Nemzeti Park képviselőjét (Kevy Albert) kérdezték. Szó volt a közmunkáról (Bicsák Jenő), a  közbiztonságról (Kovács László), az erdőtulajdonról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!