Papagájok, nyulak, tengerimalacok és fácánok - ismét díszmadár-kiállítás Szombathelyen

28 éves kékhomlokú amazon, kék-sárga arapapagáj, fehértorkú tukán, feketesapkás és citrompapagáj - számos színben tündökölnek a díszmadár-kiállítás idei tollasai, rózsaszíntől a babakéken át a narancssárgáig.

zaol.hu

Közel ezer madárral ismerkedhetnek meg, akik ellátogatnak a hétvégén az Oladi Általános és Művelődési Központban. A tornaterem ismét madárcsicsergéstől és helyenként papagájok szövegelésétől hangos három napon át. Amikor ott jártunk épp óvodás-csoportok lepték el a termet, akik próbálták beszédre bírni a szárnyasokat, de nagy sikere volt a nyulaknak és a tengerimalacoknak is.

A kiállítás előtt meghirdetett rajzpályázatra közel négyszáz rajz érkezett, ezek közül harmincat választott ki a zsűri, amelyek alkotói mindnyájan díjazottak lesznek. Az első helyezett egy papagájt kap kalitkával, az eredményhirdetés szombaton, délután négy órakor lesz.

Idén is a Savaria Díszmadártenyésztő és Állatbarát Egyesület szervezte a rendezvényt, amelyre az ország számos pontjáról érkeztek kiállítók. Ajkay Ferenc, az egyesület elnöke elmondta, hogy a művelődési központban található tornaterem azért ideális a kiállítás helyéül, mert az egyik fal egészében üveg, így a madarak sok természetest fényt kapnak, amire szükségük is van.

Mi elfogultak vagyunk, évről-évre a kék-sárga arapapagáj nálunk a tuti befutó, a kis drágaság (szó szerint, ugyanis ára 400 ezer forint), azért a kékhomlokú amazont sem hagytuk kattintás nélkül, az idős papagáj nem igazán zavartatta magát fotózáskor. Volt, hogy el is aludt közben.

A 28 éves kékhomlokú amazon idén is csendben várt minket, pedig három nyelven tud, franciául, németül és magyarul. Ennek oka, hogy először Franciaországban élt, majd Ausztriában lakott s jelenleg Magyarországon tanyázik. Nem szólt hozzánk, pedig a Bon Jour!, a Guten Tag! és a Szia! is elhangzott. A díszítés idén is jól sikerült, ne kerülje el figyelmünket a kukoricacsövekkel díszített kosárpalánk sem!

Vannak még citrompapagájok, lesz egy fehértorkú tukán és több feketesapkás papagáj is, ezek nem csak Szombathelyen, de országos viszonylatban is ritkaságnak számítanak.

Kattintson ide a színes tollakban gazdag képgalériáért!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!