Súlyos baleset a 8-ason: teherautónak vágódott a személykocsi

Egy ember sérült meg súlyosan abban a balesetben, ami csütörtökön reggel negyed kilenckor történtént a 8-as főút 168-as kilométerszelvényénél, Körmend és Csákánydoroszló között. A helyszínelés után feloldották a teljes útzárat.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A 8-as főút 168-as kilométerszelvényénél személyautó ütközött kamionnal, a balesetnek - a korábbi hírekkel ellentében - egy súlyos sérültje van. Úgy tudjuk, a személyautót vezető fiatal hölgyet szállították kórházba a mentők.

A helyszínelés ideje alatt teljes útzár volt érvényben. A rendőrök a forgalmat mindkét irányból Horvátnádalja felé terelték.

Úgy tudjuk, hogy a kék Peugeot Csákánydoroszló felől tartott Körmend felé, és a Pinka árterületén átvezető rész előtti kanyarban - ahol egy áteresz van az úton - megcsúszott, majd többször nekicsapódott az útmenti korlátoknak. A szemből érkező teherautó sofőrje látva az ide-oda vágódó kocsit, megpróbálta elkerülni a balesetet, azonban nem volt menekülési útvonal - a kék autó végül nekiütközött a jóval nehezebb járműnek.

Kollégánk reggel, közvetlenül a baleset előtt hajtott végig a szakaszon, elmondása szerint a főút helyenként csúszós volt - különösen az áteresz feletti rész, ahol a kicsapódó pára az útra fagyott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!