Szembesítéskor nem állta a tekintetemet

Elfogták a Mihályi Pénzváltóban elkövetett rablási kísérlet elkövetőjét, és előzetesbe került az oladi pénzváltó kirablója is. Előbbi egy 32 éves szentgotthárdi férfi, utóbbi egy 22 éves szombathelyi fiatalember.

Angyal László

Továbbra sem kifizetődő Vas megyében rablást elkövetni: a rendőrség pénteken több olyan ügyről tartott tájékoztatót, melyekben elfogták a fegyveres rablás gyanúsítottját.

A városházán dr. Ipkovich György polgármester virággal köszöntötte, pénzes borítékkal jutalmazta annak a Thököly utcai pénzváltónak az alkalmazottját, aki március 16-án megfutamodásra kényszerítette fegyveres támadóját.  

- Nem riadok fel éjszakánként, a támadás óta is jól alszom. Március 16-án abban a pillanatban  elfelejtettem mindazt, amire  oktattak: az emberélet  legfontosabb,  ezekben a szituációkban, nyugodtan kell beszélni a fegyveres  rablóval, és odaadni neki, amit kér. Akkor teljesen a fegyverre koncentráltam, amit nagyon közel tartott  hozzám. Az járt  fejembe: csak a pisztolyt, minél gyorsabban el tőlem... Amikor megragadtam, éreztem a súlyát, ezért nem  gondoltam arra, hogy nem valódi fegyvert fognak rám. Kirántottam a kezéből a pisztolyt, majd hátba vágtam a markolatával. Akkor elszaladt a férfi, mondta Kalmár Györgyné.

A talpraesett hölgy hozzátette: azóta találkozott támadójával a rendőrségen, s természetesen azonnal felismerte. A szembesítéskor sem állta a tekintetemet, mesélte. A rendőrök az elmúlt napokban a helyszínen rekonstruálták  a kudarcba fulladt rablás eseménysorát, tudtuk meg a pénzváltó alkalmazottjától.
   
A felderített szombathelyi rablási ügyekről - melyek közé a pénzváltó elleni sikertelen támadás is tartozik - Hollósi Gábor város rendőkapitány, illetve dr. Takács Tibor, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója számolt be városházán.

A legutolsó eset volt a pénzváltó kirablása. Az elkövetőről nagyon jó személyleírást adott Kalmár Györgyné, ráadásul  a támadó ruházata is jellegzetes volt. Sőt: egy másik rablási kísérlet alkalmával hasonló öltözetben jelent meg az elkövető. A támadással gyanúsítható személyeket minden kapitányságon számba vették, így történt ez  Körmenden is. Ahol két rendőr, Boros András és Németh Péter (akiket szintén megjutalmaztak) felkereste azt 32 éves helybeli férfit, akire illett a leírás. A fiatalember vagyon elleni bűncselekmény miatt és kábítószerfogyasztásért volt már elítélve. A rendőrök megjelenésekor nyomban elismert mindent, később azt is bevallotta, hogy a Szelestey utcában, egy gyógyszertárban is próbálkozott rablással, de ott is felsült.

(Úgy tudjuk, hogy a valódihoz megszólalásig hasonlatos forgótáras pisztoly - amit a pénzváltóban a hölgy elvett tőle - valójában öngyújtó, melyet a férfi egy kukából guberált.)  

A tájékoztatón szó volt korábbi szombathelyi rablásokról is.

Emlékezetes eset volt a Puskás Tivadar utcai, ahol egy telephelyen megkötözték és raktérbe zárták a biztonsági őrt. A  négy támadóból kettőt már elfogtak a rendőrök: alföldiek mindketten.  

Nagy visszangot váltott ki az oladi pénzváltó kirablása, hiszen a gyalog menekülő támadót zsákjában 130 ezer forinttal később civilek autóval követték. S amikor utolérték, a rabló rájuk fogta fegyverét, majd továbbállt. Február végén a rendőrök őrizetbe vettek, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett egy 22 éves szombathelyi fiatalembert, akit a fenti támadással gyanúsítanak. 

Úgy tudjuk, az illető tagad, de szemtanúk felismerték őt, és a biztonsági kamera képe alapján is azonosítható. 

Bűnügyi statisztika

A határőrség integrációja utáni két évben - vagyis a türelmi idő alatt  - 700 egyenruhás tűnt el Vas megyéből. A létszám azóta 900 fő megyénkben, ezért a korábiakhoz képest kevesebb a járőr a közterületeken. Ez is közrejátszhat abban, hogy a rablók nem félnek a lebukástól.

Országos tendencia a rablások számának emelkedése.

Vas megyében tavaly 27 ilyen bűncselekmény volt, melyből nyolcat fegyverrel követtek el. A vasi nyomozók egy esetet (Kiskar utcai takarékszövetkezet kirablása) kivéve az összes ügyben szállították a gyanúsítottat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!