Szombathelyi közgyűlés: elhalasztott költségvetés (frissítve)

Továbbra sincs elfogadott költségvetése a vasi megyeszékhelynek. A képviselők némi vita után levették a büdzsét a napinrendről, majd április 20-át jelölték ki új határnapként.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Továbbra is patthelyzet van a közgyűlésben. A jobboldali többség nem hajlandó tárgyalni a bizottságok által elfogadott, ugyanakkor 5 milliárd forint hitel felvételét tartalmazó büdzséről, a városvezetés viszont nem készít alternatív költségvetést.

A csütörtöki közgyűlésen a büdzsé miatt ismét verbális csata zajlott, jórészt a korábban elhangzott érveket ismételték a vitázók. Új elem volt dr. Nemény András (MSZP) felszólalása, aki bejelentette: nem veszi fel tiszteletdíját addig, amíg nincs a városnak elfogadott költségvetése. Ugyanakkor kérte: a  jobboldali városatyák is csatlakozzanak hozzá, ám felhívása pusztába kiáltott szónak bizonyult.

Dr. Gyimesi József (ESZE) kezdett párhuzamot vonni a főzés és a költségvetés készítése között:  A polgármester úgy viselkedik, mint az a háziasszony, aki egyféle ételt szeret, és csak az ő fűszerezésével ehet a család. A  hasonlatot dr. Nemény András gondolta tovább, utalva Soós József két évvel ezelőtti távozására a frakcióból. Az a gond, hogy túl sok só került levesbe, ezért közömbösíteni kell azt...

A szellemes felszólások után az új többség levetette a napirendről a költségvetést, ugyanakkor felvették a határozati javaslatot, amelyben meghatározzák a polgármesternek az új büdzsé kereteit.

A délelőtt a két közgyűlés között történt események felelevenítésével folytatódott. Dr. Ipkovich György polgármester és dr. Szabó Gábor alpolgármester megvédték a polgármester szakértőit, akiknek nevét és díjazását nemrég tették közzé. 

A délutáni közgyűlés osztrák vendégek előadásával kezdődött: a burgenlandi konzorciumi partnerek segítségével, uniós támogatással Pinkafőtől Szombathelyig egységes kerékpár-úthálózat épül. A város 15 millió forintos önrésszel vesz részt a több száz millió forintos osztrák-magyar projektben.   

A sürgősséggel tárgyalt napirend után következtek az előre meghirdettek, elsőként a város településrendezési tervének módosítása. A  közgyűlés több változatást nem támogatott, köztük a Tesco bővítését  a körgyűrűnél, illetve  a Domus központ emeletráépítését.

Ez utóbbi ügy vitájában két, ott élő szocialista városatya, dr.Czeglédy Csaba és Csermely András  vívott szópárbajt.    Arról is folyt a polémia, hogy ki lakik régebben a Derkovitson, ki tudja jobban, mire van szükség a lakótelepen.

A balesetveszélyes zászlórúd

A közgyűlés állandó hallgatója Lakos Dezső, aki miatt ezúttal többször megszakította az ülést dr. Ipkovich György polgármester. Az elöljáró nem azt kifogásolta, hogy Lakos Dezős többször hangosan bekiabált a  képviselőknek, sokkal inkább a hatalmas piros-fehér-zöld zászlóját, pontosabban annak balesetveszélyes rúdját  tette szóvá. Végül hatósági segítséggel közterület-felügyelő, majd rendőr közbelépése sikerült eltávolítani a zászlórudat és Lakos Dezsőt a teremből.

A délelőtti események percről-percre:

9.02 Ipkovich polgármester helyfoglalásra biztatja a jelenlévőket, kissé foghjíasak a sorok. Úgy tippeljük arccal a költségvetés felé fordulnak képviselők, dr. Ipkovich sürgősségi indítványokat javasol: utak, fejlesztések szerepelnek a csomagban, dr. Szakács Dávid is új pontot vetetne fel, Molnár Miklósnak is van indítványa. Marton Zsolt szorgalmazza a parkfenntartásról szóló indítvány levételét. A költségvetésről azt mondja, a rendelet megalkotásának levételét javasolja a napirendrő, mert nincsen előterjesztés. Lakos Dezső civil szabadságharcos egy nemzetiszínű zászlót bont. Marton Zsolt április 20-ra javasol rendkívüli közgyűlést a költségvetésről.

Dr. Ipkovich szerint a büdzsé tervezete megfelel az összes előírásnak és törvénynek. Ezt lehet módosítani, ezért módosító javaslatokat kért, ám ilyenek nem kapott. A polgármester jövő csütörtökre tenné al rendkívüli közgyűlést. Ipkovich kampányanyagokat idéz, ezek alapján kijelenti: 20 éve nem fordult elő, hogy az előírt határidőre nincs költségvetése a városnak. Dr. Ipkovich ekézi a jobboldali politikusait, szerinte miattuk van rossz híre a városnak, név szerint említve azokat, akik már alpolgármesterként dolgoztak.

Kissé puskaporos a levegő, megjegyzések röpködnek.

9.13 Dr. Nemény (MSZP) arra biztatja a közgyűlést, hogy vegye komolyan a költségvetést. Mivel szerinte a jobboldal akadálya a büdzsé elfogadásának, ezért dr. Nemény lemond a tiszletdíjáról, amíg nincs költségvetés. Németh Kálmán is a büdzsével, illetve annak "nemlétével" foglalkozik, emiatt az intézmények csak 80 százalékos finanszírozást kapnak.  Arról nem is szólva, nem érkezik az állami támogatás. Az alpolgármester szerint van egyetértés, de csak a színfalak mögött, a nyilvánosság előtt már nyoma vész a megállapodásnak.

Úgy saccoljuk, kemény verbális karatéra van kilátás, kezdjük elveszíteni a fonalat a bonitás, likviditás és finanszírozási rejtelmek között. Németh Kálmán szerint a Fidesz behozta a politikát a testületbe - káros mértékben.

Egyenruhás ember érkezik Lakos Dezső mellé, a zászlós ember ezért egy sorral előbbre ül.

9.20 Dr. Czeglédy (MSZP) arról beszél, hogy a Szova üzleti tervét nem zárt ülésen kellene elfogadni. Dr. Ipkovich összefogásra buzdít a költégvetés megalkotására. Horváth Zsolt (Fidesz)  egyetért abban, hogy  nagy a felelősségük a képviselőknek: nem engedjük csődbe vinni a várost, az 5 millárdos hitelfelvételnek ez lenne az eredménye - jelenti ki. Horváth szerint nincsen költségvetési előterjesztés, mivel két hónapja nem fogadta el a közgyűlés. A jobboldal elmondta a kereteket, de dr. Ipkovich nem végezte el a munkáját, nem készítette az új verziót, ami a valóság talaján áll.

Dr. Ipkovich szerint nem utasította el az előterjesztést a közgyűlést, egyszerűen nem tárgyalta. Molnár Miklós (Fidesz) szerint törvényesen is csődbe lehet menni. Szerinte Ipkovich és Nemény kampányol, hiszen ők indulnak a választásokon a testületből. Molnár szerint Ipkovichnak el kellene dönteni, hogy polgármester vagy képviselő szeretne lenni, továbbá dr. Ipkovich megszavazta a kormány elvonási intézkedéseit. Molnár hosszasan viszont ekézi Ipkovichot és a baloldalt, és felolvassa, hogy 5 milliárdos hitelfellvétel milyen következményekkel járna a polgármesteri előterjesztés szerint. Molnár Miklós azt mondja, a februári előterjesztés, bújtatott hitelkérelem és nem büdzsé. 

Dr. Ipkovich viszontválasza: ez nem kft.,hanem kétezer éves város, ráadásul másfél éve a jobboldal nélkül nem született gazdasági döntést.  Gyebrovszki János (MSZP) azzal kezdi, hogy eltitkolunk bizonyos dolgokat  a közvélemény elől. Nagyon kiváncsiak leszünk rögtön, bízunk abban, hogy valamennyi önkormányzati szerződés nyilvános lesz, de ehelyett a 2010-es büdzsé  szomorú történetét halljuk. és azt, hogy költségvetés kell a városnak - valamennyi képviselőnek le kellene mondani a tiszteletdíjról, amíg nincs büdzsé.

9.42 Még mindig a napirend előtti felszólássoknál tartunk. Marton Zsolt (Fidesz) azt javasolja, hogy a költségvetés elfogadása helyett a kereteket, fő számokat határozza meg a közgyűlés. Dr. Szabó Gábor azzal egészíti az új előterjesztéseket, hogy 2,7 milliós eurós pályázatról van szó, a határig vezető kerékpárútról szól.  Molnár Miklós arra hívja fel a figyelmet, hogy a városi intézmnyek megkapták a 100 százalékos finanszírozást.

9.35 Gyimesi József (ESZE) szerint a kialakult helyzet hosszabb kódolva volt, nagyjából azóta, amióta kisebbségből irányítja a várost a baloldal. Viszont a költségvetést kisebbség hozta és a többségtől várja az elfogadást, anélkül, hogy érdemi beleszólást engedne annak készítésébe. Dr. Gyimesi arról beszél, nem arról van szó, hogy a jobboldal veszélybe sodorná a várost, hiszen felelős döntéseket hoznak a működéssel kapcsolatban.

Szerintünk Gyimesi pontos kórképet fest a fennálló helyzetről, azonban gyaníthatóan visszakanyarodunk az elvi vitákhoz, ami abszolúte alkalmatlan az egyenes közvetítésre, hiszen a jelenlévők azon versenyeznek, ki tudja többször saját álláspontját elősorolni, halálra fárasztva az ellenfelet.

9.48. a sürgősségi indítványokról szavaz a testület, addig megpróbáljuk felidézni dr. Nemény (MSZP) hozzászólását, miszerint közösen főzött a város, ám s(o)ós lett az étel, és azóta nem igazán műkődnek a dolgok, a semlegesítéshez pedig egy nagy krumpli is belekerült a fazékba. Azt már csendesen tesszük hozzá, hogy a közös főzés megkezdése sem ment egyszerűen, mindenesetre érdeklődve lessük, hogy ki lehet Mr. Burgonya jelenlévők közül. A Szova üzleti tervéről szóló zárt szavazáson alakul ki polémia - dr. Ipkovich csodálkozik, hogy miért nem nyílt ülésen tárgyalják Molnár szerint az üzleti terv maga nyilvános lesz. Költségvetésről ma nem dönt a város, fixáljuk a sok gombnyomkodást.

10.00 Molnár Miklós a vasútállomás mellé tervezett buszpályaudvarról kérdezi dr. Ipkovichot, ahol szerinte a világ legdrágább parkolóját alakítják ki, a városnak 1,1 milliárdba került a terület. (Körülbelül tíz éve írjuk a glosszákat arról, hogy az állomás mellett nincsen elég parkoló, viszont elszántan büntető közterület-felügyelő szépen tenyészik arrafele, azt viszont üdvözöljük, hogy kis fáziskéséssel, de csak leesett a probléma nagyjainknak.) Molnár még a napvilágra került szakértői listákról beszél, nem kevés pénzt fordított a város a tanácsadókra. Ipkovich mind az egyelőre még csak tervekben létező buszpályaudvart,  mind a listákon szereplő embereket megvédi. Kővári Attila (MSZP) a MÁV-rendelő környéki parkolási gondjairól szól, amelyet szintén lehet orvosolni - a közterületfelügyelők itt is keményen büntetik a városra veszélyes kisnyugdíjasokat.

A kérdés csak az, régi parkolási mizéria megoldásához miért kellenek évek, mivel relatív egyszerű kérdésről van szó.

 10.20 Dr. Szakács Dávid a huszárlaktanyába tervezett motorosversenyekről szóló javaslattal szemben fejezi ki aggályait. Dr. Szabó Gábor a polgármesteri listáról beszél, szerinte a teljes listát le kellene hozni, valamint javasolja, hogy  az önkormányzati cégeknél alkalmazott szakértők neve is kerüljön nyilvánosságra. Az előbbit megtesszük, az utóbbit megkíséreljük, remélhetően  a cégek örömmel tesznek eleget a kérésnek és boldogan adják át az adatokat.

10.31 Horváth Csaba (Fidesz) a Széll Kálmán utca 51. belső udvarának parkolásai gondjait ecseteli, és reméli, hogy minél előbb megoldódnak az itteni problémák, amelyre tervek készültek. Hogyan fordulhat elő, hogy 4 ezer forintos tartozásért kilakoltatnak embereket, kérdezi közben Lakos Dezső, aki tiltakozik a Szova szociális terrorja ellen, továbbá nehezményezi, hogy a közterületfelügyelet vezetője ki akarta kapni a sorokból. Dr. Ipkovich Lakos Dezső zászlaját közveszélyes eszköznek minősíti, és felkéri a tiltakozót, ne hadonásszon a lobogóval.

Csendesik az ülés, a kezdés körüli vehemenciának nincsen már nyoma.

Lakos Dezső felugrik, hogy a közterületfelügyelet vezetője azzal fenyegette, hogy megrugdossa a vécében - több szabadságot Magyarországnak, teszi hozzá.

10:54 Szünet - a Lakos Dezső mellé kirendelt közterületfelügyelő megpróbálja megszavaztatni a teremben tartozkodókat arról, hogy zászlórúddal vagy anélkül tartózkodjon a teremben a hivatásos szabadságharcos. Egyelőre  marad a zászlós verzió, de Lakos Dezső kivonul. Lakos Dezső visszajön zászlóstul, viszont a rúd balesetveszélyes a polgármester szerint, ki kell vinni, mármint a zászló nyelét. Szünet vége.

11.00 Marton Zsolt (Fidesz) visszatér a szakértői listához, szerinte nem kell megsértődni a nyilvánosságra kerülésén.

11:02 szünet, három rendőr hatol be a terembe, Lakos úrnak le kell szerelnie a zászlót a rúdról, az egyik járőrnek hívása van az eltávolítás előtt. Magyarországot nem adom, mondja Lakos Dezső, az alkotmány nevében megőrzöm a zászlót. A rendőrök felszólítják Lakos Dezsőt, hogy engedelmeskedjen, különben előállítják. Lakos Dezsőt a rendőri és állami terror elleni tiltakozása közben kiviszik, dr. Ipkovich kéri, hogy Lakos urat zászlórúd nélkül engedjék vissza, mert helye van a teremben.

11.12 Dr. Gyimesi József az Iseum-projektről kérdez, a 100 millió forintos elvonásról érdeklődik. Azt kérdezi, van-e vizsgálat arról,kinek a felelőssége a mulasztás, vannak-e személyi konzekvenicái. Dr. Ipkovich György válasza: döntőbíróság elé vitték az ügyet, vizsgálat utána várható. Dr. Szabó Gábor a Savaria Szálló felújításáról beszél, ami 5 milliárdba kerülne a befektetőnek. Dr. Szabó Marton Zsolt "bukott polgármester" kifejezését kéri ki magának. Rajtunk múlik, milyen politikai kultúra alakul ki ebben az országban, teszi hozzá dr. Ipkovich, és ezzel mélységesen egyetértünk, mivel kifejezetten méltatlannak érezzük a polémiát, továbbá azt, hogy a politikába jelenleg az újságírók fenyegetése, megfigyeltetése is belefér.

Feiszt György is a politikai kultúráról beszél, mivel arról volt szó, bukott polgármesterek hogyan kapnak pénzt szakértői keretből - és emlékeztet arra, hogy Wagner Andrást díszpolgárrá avatta a város. Marton Zsolt visszakéri a szót, annyit módosít, hogy választáson veszítő polgármester az bukott polgármester, viszont Wagner Andrásról nem szólt.
Van hova fejlődnünk politka kultúra területén, összegez dr. Ipkovich, és ezt csak támogatni lehet, mert senkinek nincsen kedve utazási prospektusokat kapni szelíd, kopasz emberektől.

11.30 Szakály Gábor emlékezteti Szabó Gábort arra, hogy jobboldaliként kapta a szavazatokat és egzisztenciális okok miatt vállalta az alpolgármesterséget a várost vezető koalíció mellett. Szabó Gábor válaszában történelmi áttekintést nyújt Szakály képviselőnek, hogy kilépve a Fidesztől külön indult a választásokon 2006-ban.

11.35 Délben szünet, jelenti be a polgármester. Molnár Miklós megint a szakértői listáról kérdez, hogy teljes körű összeállítás került-e nyilvánosságra. Hozzászólások elfogytak, szavazás következik.

11.40 kis élénkülés, az étkezési jegyek kiadása jogszerű volt, jelenti ki dr. Kaczmarski János főjegyző, ebből arra következtetünk, hogy a kopogtató céduláért bónt adunk akció hullámai tovább gördülnek. A teremben nem látjuk Hauser Philipet, a roma önkormányzat vezetőjét, akiről egy portál azt írta, hogy a szombathelyi sportszolgáltató szervezet foglalkoztatta dr. Czeglédy Csaba kérésére.

Megint csak fejünket csóváljuk, mert szerintünk a Fidesz azt kérdezi hamarosan, hogyan kaphatott Hauser Philip önkormányzati támogatást és kamatmentes kölcsönt a szakvélemény ellenére, dr. Czeglédy közreműködésével.

11.46 és lőn: Szakály Gábor megkérdezi a fentieket. Úgy tűnik, Hauser Philip és a politika nagyon-nagyon összefüggenek, most már csak a kapcsolódási pontok lennének érdekesek, mélységesen reménykedünk, hogy a közgyűlésen érzékelhető nyilvánossági roham keretében ezekre is fény derül, bár az említett portál szerint a rendőrség nyilatkozatstopot kért.

11.59 Szünet, folytatás délután két órakor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!