Újjáéled a magyarszombatfai kerámiagyár

A rendszerváltás előtt az Őrség egyik meghatározó nagyüzeme volt a magyarszombatfai kerámiagyár. A felemás privatizáció után leépült, teljes bezárás fenyegette. Péntektől új fejezetet írhat.

Kozma Gábor

Mostanra újjáéledt az üzem. Mindez köszönhető egy elszánt csapatnak, jó marketingnek és a szerencsének is. Ez utóbbi másutt nem nagyon volt az, hiszen az ukrán- orosz gázvita dobta meg igazán a termelést, megnövelve a keresletet a kerámialapok iránt. Amelyből pedig a kályhák készülnek. Apagyi Zsolt ügyvezető igazgató a múlt pénteki avató- és alapkőletételi ünnepségen méltán emelte ki a fejlesztéseket a sikeres, 60 milliós pályázat nyomán.

- Százötven nyílászárót cseréltünk ki, korszerűsítettük a szennyvízhálózatot, s egyre több a partnerünk. A fejlesztések nem állnak le, tetőszigetelés következik, s lerakjuk egy új raktárcsarnok alapkövét is - mondta.

Az egyre több embernek munkát adó gyár fejlesztéseit üdvözölte Bebes István országyűlési képviselő, Körmend polgármestere is.

- Itt voltam akkor is, amikor a gyár bezárt, s Laczó László polgármester úrral kerestük a megoldást. Íme, elindult egy reménységgel kecsegtető folyamat, amelynek végpontján egy korszerű üzem állhat majd. Meg kell becsülni minden kis eredményt, részsikert, hiszen a gazdasági környezet mind az országban, mind a világban barátságtalan. A lényeg, hogy ez az üzem egyre biztosabb alapokon áll, és szolgálja az itt élők javát - fogalmazott a képviselő.

Laczó László szombatfai polgármester utalt a múltra, majd dicsérte a mostani vezetőgárda lendületét, szakértelmét és bátor kockázatvállalását. - Olyan fiatal csoport munkálkodik itt és most, amely megérdemli a bizalmat és a támogatást. Helyben dolgozni és élni, ez egyre nehezebben tartható manapság. Mi ezért is támogatjuk ezt az üzemet. Hiszen ha jól mennek a dolgai, akkor adót fizet, amely jó a falunak, és embereket foglalkoztat, ami jó mindenkinek. Kétségtelen, hogy nincs rózsa tövis nélkül: a kockázattal számolni kell.

A köszöntők során elhangzott, hogy abból a pályázatból, amelyből az üzem is részesült, 67 programot támogattak a régióban, mintegy 3 milliárd forint értékben. Mindez 400 új munkahely létrejöttét is jelentette. Emellett nagyon lényeges, hogy több mint 2 ezer munkahe- lyet megtarthattak. A szombatfai MAT-Kerámia Kft. élt a lehetőséggel, ezt bizonyítják a fejlesztések is. Apagyi Zsolt elmondta, hogy naponta 900 kerámialapot állítanak elő. Jelenleg 38 embert foglalkoztatnak, a termékek 80 százalékát belföldre szállítják. Mint mondta, a gázválság idején izzottak a vonalak, sok ember ekkor döbbent rá egyoldalú kiszolgáltatottságára. A kereslet azóta is tartós, ahogy mondta, szinten van.

A gyári ünnepség alapkőletétellel folytatódott. Ez egy újabb beruházás elindítását jelképezte. A lényeg, hogy raktárhelyiséget építenek, ezáltal előnyére változik a környezet is. A tervdokumentációt rejtő hengert Bebes István, Apagyi Zsolt, valamint Laczó László helyezte el a szépszámú vendégsereg tapsa köze-pette. Az ügyvezető igazgató elmondta, a fejlesztések között szerepel egy elektromos kemence üzembe állítása is. Ha ez megtörténik, akkor a gyár eléri az optimális kapacitását: annyi kerámiát termel majd, amennyi eladható a piacon. Hogy a gáz olcsóbb lesz, attól nem nagyon kell tartanunk, jegyezte meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!