Vonat elé hajtott egy mikrobusz Kőszegfalvánál: három halott (képgalériával, videóval)

Pénteken kora délután közmunkásokat szállító mikrobusz ütközött egy motorvonattal Kőszegfalvánál. A helyszínen hárman életüket vesztették, másik négy ember súlyosan megsérült, őket a szombathelyi Markusovszky kórházba szállították. A GYSEV tájékoztatása szerint a munkásbusz a Stop táblát figyelmen kívül hagyva, megállás nélkül hajtott be a kereszteződésbe.

Vas Népe

Az erdészetnél dolgozó közmunkásokat szállító kisbusz ütközött pénteken fél egy körül Kőszegfalva térségében a Szombathely felől Kőszeg irányába közlekedő személyvonattal. A szerelvény vezetője hiába dudált, a kisbusz vezetője a jól belátható szakaszon fékezés nélkül hajtott a sínekre. A csattanás után a Toyota egy villanyoszlopnak vágódott.

A kisbuszban heten ültek. A balesetben - amely egy sorompó nélküli vasúti átjáróban történt - hárman kirepültek a járműből és a helyszínen életüket vesztették. 

A mentők négy embert szállítottak a szombathelyi Markusovszky kórházba. Az egyik utas életveszélyesen megsérült, eltörött a koponyája és a gerince. A másik három súlyos sérült végtag és lágyéksérülést szenvedett.

A Szombathelyről 12.05-kor induló motorvonaton - amely Kőszegfalva megállóban nem áll meg - tízen utaztak, nem sérült meg senki.

Videó: burkonmedia/ifj. Burkon László

Rázó László, a GYSEV szóvivője közleményben tudatta: eddigi vizsgálatuk szerint a kisbusz 12 óra 20 perckor a "Stop" táblát figyelmen kívül hagyva, megállás nélkül hajtott a vasúti kereszteződésbe, ahol összeütközött a Szombathely felől Kőszeg irányába haladó személyvonattal.

A helyszínelés idejére a balesettel érintett útszakaszon teljes útzár volt érvényben, továbbá a Szombathely-Kőszeg vasútvonalon a vonatközlekedés is szünetelt. A forgalmat a rendőrök Bozsok irányba terelték.

A rendőrség a baleset körülményeit a közlekedésbiztonsági szervezet bevonásával vizsgálja.

Ugyanebben a vasúti átjáróban 2010 nyarán egy Volkswagen Golf 5-ös ütközött a érkező Piroska motorvonattal. Az autó huszonnyolc éves szombathelyi sofőrje a helyszínen életét vesztette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!