Wellness és ötfogásos vacsora várta október szépét Bükön

Sziklai Rita szombathelyi lány kedden kapta meg október szépének járó ajándékait. Két napos wellness pihenést, márkás napszeműveget, kozmetikai ajándékutalványt.

Benkő Sándor

Lapunk harmadik szépségversenyének harmadik hónapját hagytuk magunk mögött. Az októberi jelöltek közül Sziklai Rita lett a nyertes. A 21 éves szőke szépség Szombathelyen él a szüleivel és 17 éves húgával. A SEK-en  gazdálkodási menedzsment szakra jár, mellette műkörömépítést tanul.

A gimnázium elvégzése után idegenforgalmi szakképesítést is szerzett. Mivel az egyetemet levelező tagozaton végzi, és  többnyire hétvégeken vannak az előadások, ezért a hónap szépének járó ajándékokat csak hét közben tudta igénybe venni.

Kedden utazott barátjával - Tamási Roland répcelaki fiatalember Sopronban focizik a magyar bajnokság II. osztályában - a büki Corvus hotelbe, ahol két napos nagyon kellemes időtöltésben, pihenésben volt része. A hetven szobás családias szállodában a szoba elfoglalása után azonnal birtokba vették a hotelt, és nekiláttak a szolgáltatások felderítésének, amiben Iszak Krisztián igazgató adott számukra segítséget.

Krisztián elmondta, hogy ebben az időszakban kicsit talán kevesebben pihennek a hotelben, de még néhány hét, és indul  az ünnepi teltházas időszak. Rita és barátja egy finom koktél és az igazgató kíséretében fedezték fel a szolgáltatásokat. Elmondása szerint nagyon kellemesen érezte magát a tangentor kádban, amelyben Török Szilvia fizioterápiás asszisztens irányítása mellett 20 perces, Kleopatra illóolajos aroma fürdőt vett a testi-lelki megnyugvást és felüdülést nyújtó csupa gyertya teremben. Jól érezte magát a sószobában, a szaunában és a jakuzziban is. Este egy öt fogásos gyertyafényes vacsorával látták vendégül Ritáékat.

Október szépe ajándéka még egy márkás napszemüveg a Fresh optika jóvoltából, és a Kuti Georgina szalonjában beváltható, 20 ezer forint értékű kozmetikai ajándékutalvány is.

A szépségversenyre jelentkezéseket a [email protected] e-mail címre lehet küldeni, vagy a Szombathely,  Széll Kálmán utca  40. postai címre. Jelentkezéseket elfogadunk a Vas Népe ügyfélszolgálati irodáiban és a szerkesztőségben is.

Minden jelentkező ajándékot kap, és fennáll annak a lehetősége, hogy a hónap szépe lesz, vagy akár Vas megye arca a jövő évi szépségverseny döntőjén, ahol a hónap szépei mutatkoznak majd be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!