Zászlót szenteltek a vasi vendéglősök

Megalakulásuk századik évfordulóját szászlószenteléssel tették emlékezetessé a vasi vendéglősök.

Peltzer Géza

Csütörtök délután a Szent Márton templomban gyűltek össze a Vasi Vendéglősök Klubjának tagjai, hogy elődeikre emlékezzenek. Ez alkalomból zászlót is szenteltek, amelyre előbb felkötötték az emlékezés és tisztelet szalagjait.

Pammer István szóvivő elmondta: száz évvel ezelőtt, 1910. július 20-án alakult meg a Vasvármegyei Fogadósok, Vendéglősök és Kávésok Ipartársulata. Az egyesület 1925-ben saját zászlót készíttetett, de hamarosan az őket érintő sérelmes rendeletek miatt feloszlottak.

1931-ben újjáalakultak, de a szövetség létezését csak 1932-ben hitelesítette a polgármesteri hivatal. Zászlajukat  amelyet a karmelita nővérek készítettek el 1948-ban mindvégig nagy gonddal őrizték, de politikai okok miatt akkor nem tudták megszentelni. 

Őrzését idősebb Szvoboda János vállalta, a zászló át is vészelte a diktatúrát. 1989-ben megalakult a Vasi Vendéglősök Klubja, amely felelevenítve a hagyományokat  elkészíttette az eredeti zászló másolatát, amelyet ezentúl Szvoboda László őriz majd. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!