Civil

2017.01.27. 19:12

A Háklár testvérekkel indult a Bájoló új évada

Szombathely - Negyedik évadját kezdte meg csütörtökön a Berzsenyi Dániel Könyvtár zenés, irodalmi „barangolása”, a Bájoló.

Civil Tudósítónktól

Az évadnyitó programon egy tehetséges testvérpár, Háklár Dóri és Háklár Péter mutatkozott be, az est házigazdája ezúttal is Boros Ferenc volt.

A megjelenteket dr. Baráthné Molnár Mónika igazgatóhelyettes köszöntötte, aki röviden bemutatta a programsorozat múltját: a 2014 óta futó programot eredetileg három részesre tervezték, de mára már tizenöt fiatalnak nyújtott bemutatkozási lehetőséget. Megköszönte egyúttal a rendezvény korábbi és mostani résztvevőinek, támogatóinak, segítőinek a munkáját, valamint a sajtó tudósításait.

A beszélgetés kezdetén megtudtuk, hogy a testvérek zeneszeretete azokra a családi alkalmakra vezethető vissza, amikor karácsony közeledtével közös zenéléssel, énekléssel töltötték az időt, édesapjuk gitározott, Peti dobolt, Dóri pedig énekelt. Dóri több hangszeren, gitáron és nagybőgőn is játszik, de furulyázik és néhány alkalommal dobol is, míg Peti a dobolás mellett főleg gitározik.

Fotó: A szerző

A három éve bemutatkozott testvérpár eleinte a saját kedvenc dalait tanulta meg és énekelte, majd egy idő után törekedtek arra, hogy ezeket a dalokat ne ugyanúgy, hanem saját stílusukra formálva adják elő. A beszélgetés közben így felhangzott több feldolgozás is, például a Kiscsillagtól, a Kispál és a borztól, vagy éppen az LGT-től.

Saját dalokat is hallhattunk, például az Aranyom vagy a Csordultig könnyel című számokat, amelyeket Peti írt, vagy a Holdas című dal, amelyet Dóri szerzett egy őrségi élményből táplálkozva.

A főleg alternatív stílust képviselő testvérduó a magyar zenét részesíti előnyben. Több helyütt volt már fellépésük, szombathelyi szórakozóhelyen is hallhattuk őket, de céljuk, hogy ne csak interneten, hanem több fesztiválon és programon is szerepelhessenek a közönség előtt. Mi is reméljük, hogy minél több helyen hallgatjuk majd saját szerzeményeiket és feldolgozásaikat.

A Bájoló február 9-én, 17 órától folytatódik, amikor Boros Ferenc beszélgetőtársa Solymos Péter lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!