Civil

2017.01.25. 08:56

A kultúra lovagjai - Nemzetközi gálaműsor vasi díjazottakkal

A magyar kultúra legjelesebb ünnepéhez kapcsolódóan került sor immár 21. alkalommal a Kultúra Lovagjainak avatására Budapesten a Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központban.

Pásti József

A Kultúra Lovagja cím a kimagasló kulturális tevékenység elismerése. A Magyar Kultúra Lovagja cím mellett adományozható az Egyetemes Kultúra Lovagja elismerés, amit nemzetközi kulturális együttműködésért, valamint két vagy több nemzet kultúrájának együttes ápolásáért ismer el a lovagrend. Ifjúsági kategóriában pedig évente - legfeljebb 1-2 fő részére - a Magyar Kultúra Apródja cím is adományozható. A szervezethez jelenleg 12 ország 196 lovagja tartozik.

Fotó: Garas Kálmán

A rendezvény fővédnöke Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter. A január 22-i exkluzív gálaműsoron köszöntőt mondott Nick Ferenc, a lovagrend alapítója, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány elnöke, Dr. Papp Ferenc ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Főosztályának megbízott főosztályvezetője, és Romániából Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke. Köszöntötte a jelenlévőket Stanislav Ofic, a szlovéniai Hoce Slivnica települési társulás képviselője. Az ünnepségen többek között közreműködött - a partiumi magyarság képviseletében - a Szatmári Református Egyházmegye Lelkipásztor Kórusa és a Szatmárnémeti Református Gimnázium kórusa. A Szatmári Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ tánccsoportja fergeteges műsorral kápráztatta el a közel félezernyi közönséget.

Fotó: Garas Kálmán

Az idei esztendőben tovább gyarapodott a Vas megyében élő és alkotó kultúra lovagjainak közössége. Január 22-én Pődör György nyugalmazott középiskolai igazgató, költő, ásványgyűjtő „a természettudomány és a magyar irodalom népszerűsítése érdekében kifejtett életművéért” nyerte el a Magyar Kultúra Lovagja címet. Az Oladi Általános Iskola Színházodú közössége a „magyar színházkultúra népszerűsítéséért” Örökség serleget vehetett át a díjat létrehozó Falvak Kultúrájáért Alapítvány és a Magyarország Felfedezői Szövetség vezetőitől.

A nemzetközi rendezvényen évről évre vasi lovagok is rendszeresen közreműködnek, és nagyban hozzájárulnak a gálaműsor sikeréhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!