Civil

2017.04.09. 10:24

A nyugdíjasoké volt a zarkaházi kastély színpada

Szombathely - A Vas Megyei Nyugdíjas Szövetség a hatodik alkalommal rendezte meg a Ki mit tud vetélkedőt a zarkaházi Szily-kastélyban.

Civil Tudósítónktól

Dancs István megyei elnök megnyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy évről évre növekszik a vetélkedőn részt vevők száma, ami a színvonal javulását is jelenti. Ezúttal negyvenkét versenyző harmincegy produkciót mutatott be.

Változatos műfajok: magyar nóta, operett, musical, jelenetek, párnás tánc, paródia szerepeltek a műsorban. A vetélkedőn a legjobb eredményt elért szereplők részt vesznek a regionális, illetve a területi versenyen.

Fotó: Fehér Csaba, Szentgotthárdi Városi Nyugdíjas Egyesület, Tóth Vásárhelyi Ilona

A regionális vetélkedőre a zsűri versmondásban három, népdal kategóriában három, magyar nóta kategóriában kettő, könnyűzenében öt előadót juttatott tovább.

A zsűri elnöke zárszavában kiemelte, hogy a Ki mit tud igazi értéke az önfeledt szórakozás, az összetartozás érzésének erősödése, az új barátságok kialakulása. A kultúra ápolása pedig hozzájárul az élhető élet teljességéhez.

A Nyugdíjasok Országos Szövetségével egyetértésben a regionális dalos találkozót május 11-én Szombathelyen rendezik meg, Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyeiek részvételével. Ezt követi az országos verseny.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!