Civil

2017.02.01. 18:06

Bálint atya dallal is hirdeti a jóságot és a szeretetet

Szombathely - A Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár „Ismerik őt?” címmel új programsorozatot indított, melynek célja, hogy az előadás közönsége bepillanthasson a meghívott lelkipásztorok mindennapi életébe, megismerhesse közösségi és tudományos munkájukat, érdeklődési körüket.

Civil Tudósítónktól

Simon Katalin gyűjteményvezető, a program ötletgazdája első vendégként Gombos Bálint gencsapáti plébánost ezekkel a szavakkal hívta meg az egyházmegyei könyvtár barokk termébe: „Hétköznapi embert akarunk bemutatni, nem hétköznapi környezetben.”

Gombos atya, a gencsapáti Szent Jakab templom plébánosa nemcsak szűkebb hazájában, hanem egy " target="_blank"">videónak köszönhetően lassan már világszerte ismert lesz. Tavaly ősszel a szombathelyi székesegyházban egy fiatal pár esküvőjén Leonard Cohen „Hallelujah” című dalát énekelte el zongora és csellókísérettel, Ray Kelly ír pap feldolgozásában, esküvői szövegváltozattal. Az erről készült videót a YouTube-on eddig már több mint 300 ezren nézték meg: a dal és tartalom együtt hirdeti két ember örömét, boldogságát. Bálint atya mosolyogva jegyezte meg az est közönségének, hogy erre az évre máris 12 pár kérte tőle esküvőjekor a dalt.

Fotó: Tátrainé Kulcsár Irén

A fiatal pap fényképeket vetített és közben a szépszámú érdeklődő előtt beszélt életének kedves és emlékezetes eseményeiről, tanulmányairól, a hivatásáról és arról is, hogy miként tölti a szabad idejét.

Nagykanizsán született és járt iskolába, szüleivel, testvérével együtt boldog családban érett ifjúvá, mígnem súlyos betegséget állapítottak meg nála. Ezt követően megváltozott a mindennapokhoz való viszonya, megerősödött a hittel való kapcsolata és a műtétek után határozta el, hogy Isten szolgája kíván lenni. A pécsi szemináriumban kezdte meg tanulmányait, az ott töltött hat év alatt szellemileg, lelkileg rengeteget gyarapodott, megerősödött, felkészült hivatására. A tanulás mellett a zenét is gyakorolhatta: a pécsi bazilikában énekelt először passiót, Jézus szerepét a virágvasárnapi misén.

Simon Katalin, Gombos Bálint, Mészáros Renáta

A kőszegi Jézus Szíve templomban szentelték pappá 2005. szeptemberben. A határ menti városka különösen kedves számára, négy évet töltött ott segédlelkészként, és meghatottan emlékezett vissza a gyógypedagógiai intézet lakóira is, akiknek hittant tanított. Minden állomáshelyén jó kapcsolatot alakított ki gyerekekkel, fiatalokkal, nagy öröm és tisztesség volt számára, hogy Szombathelyen a székesegyházban elsőként ő kezdte el a foglalkozást óvodásokkal.

Bálint atya beszélt még arról, hogy szívesen olvassa II. János Pál pápa gondolatait, akinek „Ajándék és titok” című könyvéből idézett a megjelenteknek. A Szentatya szép gondolataiból választotta egyik papi jelmondatát is:

„A szeretet változtatja meg a szíveket, és hozza el a békét a világnak.”

Szívesen és gyakran utazik, és fiatal kora ellenére már sok szép helyen megfordult hazánkban és külföldön egyaránt, missziós atyákkal tanulmányúton eljutott Dél-Amerikába, Paraguayba is. Ellátogattak iskolákba, templomokba, megnézték a nevezetességeket, látta a megrázó szegénységet és mellette a csillogó gazdagságot – mindez mély nyomott hagyott lelkében. A komolyságot feloldva megmutatta a hallgatóságnak Paraguay egyik különleges ételének, a krokodilpörköltnek a fotóját, az ínyenc ételt kint tartózkodásakor meg is kóstolta.

Szabad idejében szívesen sportol, elsősorban fut, sok időt tölt lelki és közéleti olvasmányokkal, és a könnyű- meg a komolyzene is szerepet játszik az életében.

Gombos Bálint gencsapáti plébános bemutatkozását stílusosan fejezte be, a közönség nagy örömére a könyvtár barokk termében is felcsendült Leonard Cohen gyönyörű dala, a Hallelujah. Az énekes Bálint atyát Mészáros Renáta zenetanárnő szintetizátoron kísérte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!