Civil

2016.08.30. 17:24

Diákok két megyéből

Lövő – Hamarosan becsengetnek a nyolc osztályos Lövői Általános Iskolában. A tanévkezdésről Rákóczi László igazgatót kérdeztük.

Civil Tudósítónktól

– A Lövői Általános Iskola összesen 192 tanulóval kezdi meg az új tanévet. Lövőn 1-8 osztályban 149 diák, a Nagylózsi Telephelyen 43 alsó tagozatos tanul szeptember elsejétől – tájékoztatott az intézményvezető.

Hozzátette: a tavalyi évhez képest emelkedett a tanulólétszám. Ez elsősorban a keleti országrészből a nyugati határszélre költöző családoknak köszönhető.

– Iskolánkba Lövő mellett még felvételi körzetünkből, főként Nemeskér, Simaság, Nagylózs településekről járnak a diákok. Emellett húsz gyermek tanul nálunk a felvételi körzeten túli falvakból.

Fotó: Lövői Általános Iskola

A napokban zajlik a nagylózsi iskolaépület eresz- és tetőjavítása, valamint egy osztálynyi új szék beszerzése, melyeket a fenntartó KLIK finanszíroz.

A nyár folyamán Lövőn három tanterem, a tornaöltöző és a hozzá tartozó folyosó festése történt meg, de a legnagyobb átalakuláson az emeleti mosdó esett át, amely teljes burkolatcserét és új szanitereket kapott.

Ezt a felújítást főként a Lövő Községi Önkormányzat támogatásával működő iskolai alapítványunk finanszírozta.

– A Gyermekekért és az Iskoláért Alapítványon túl a Szülői Munkaközösség is hathatós segítséget nyújt intézményünk működéséhez – hangsúlyozta Rákóczi László. – Így például a gyermeknaphoz, a tánciskolához és kirándulások költségeihez is hozzájárultak, valamint nagy részt vállaltak az új kerékpártároló elkészítésében is.

A lövői iskolában és nagylózsi telephelyén – a korábbi tanévekhez hasonlóan – jó feltételrendszerrel, megfelelő eszközellátottsággal kezdődik meg a 2016/17-es tanév.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!