Civil

2016.08.22. 14:20

Dr. Komáromi Tibor vehetett át kitüntetést Ikerváron

Ikervár - Díjátadással, kenyéráldással, ünnepi megemlékezéssel és fergeteges folklórműsorral ünnepelték augusztus 20-át Ikerváron.

Civil Tudósítónktól

A program István király imájával kezdődött, amelyet P-né Berzlánovich Gabriella tanárnő mondott el. A település képviselő-testülete immár másfél évtizede emlékéremmel díjazza a községért dolgozó személyeket. Az Ikervár Község Szolgálatáért emlékérmet az idén dr. Komáromi Tibor vehette át Fehér Ferenc polgármestertől.

Fotó: Pásti József

Dr. Komáromi Tibor érettségi után a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán tanult, majd elvégezte az ELTE Bölcsészettudományi Karának történelem szakát. Ugyanott védte meg bölcsészdoktori disszertációját 1989-ben. Ennek témája is ikervári kötődésű volt: „Jobbágyfelszabadítás az ikervári Batthyány- uradalomban. Államvizsgája után 1966-tól 1968-ig az ikervári nevelőotthon tanára volt, majd 1969-től Sárváron a 409-es Ipari Szakmunkásképzőben tanított. Ezt követően a sárvári Városi Tanács tanulmányi felügyelője, majd 1984- 2006-ig - nyugdíjba vonulásáig - szintén Sárváron a Tinódi Gimnázium tanára. Ikervári évei alatt – 1967-től 1969-ig - a helyi irodalmi színpadot vezette. Népi hiedelmeket gyűjtött a Néprajzi Múzeumnak, és feldolgozta az ikervári kosárfonás szakszókincsét is. Tanárként és ikerváriként is törekszik “mindent meglátni, nem mindent észrevenni, és egy kicsit javítani a világon.” /Zimányi Gy./ Ikervár életében a lehetőségekhez képest most is jelen van, hiszen – mint maga is gyakran megfogalmazta - „ikervárinak vallom és mindig is vallottam magam.”

A díjátadást követően Haller László plébános megáldotta az új kenyeret. Az eltérő kultúrák találkozása című ünnepi műsort ebben az évben a spanyol Rebulír és a szerb Mladost folklóregyüttes tette megismételhetetlenné Ikerváron.

Pásti József

Címkék#civil

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!