Civil

2017.01.11. 19:12

Drámajáték változó rendezőkkel Csehimindszenten

Csehimindszent - A Mindszenty József Általános Iskola felső tagozatos diákjai irodalomóra keretén belül, néha kilépnek komfortzónájukból, és más módon, pedagógusuk keze alatt, általuk választott egyéb helyszíneken tanulnak és gyakorolnak.

Civil Tudósítónktól

Vidor Miklós "Fenyőfák vándorútja" című darabjának megismerése, megtanulása és előadásának különleges módja sokak figyelmét felkeltheti. A résztvevő diákok előadás közben felcserélik szerepeiket, miközben minden alkalommal - tanári felügyelet mellett - más-más diák látja el a rendező szerepét. A rendező szava szent. A gyerekek az éppen aktuális rendező társuk szavait, instrukcióit követik, szervezettséget, összekovácsolódást, felelősségteljes tevékenységet tanulnak.

Amikor egy aktuális ünnepre versekkel, elbeszélésekkel készülnek, előfordul, hogy az alkalomhoz kapcsolódó külső helyszínen gyakorolnak. Mostanában óráikat a helyi művelődési házban tartják, zenei aláfestéssel, szerepcserével, rendezői változtatásokkal.

Ez a kezdeményezés közösségépítő, felszabadító, összhangot teremtő a tanulók részére, és a későbbiekben is, ha lehetőség lesz egy-egy fellépésre, sikerélményt okoz mind a társulat tagjai, mind a közönség számára.

Gaálné Pápai Viktória

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!