Civil

2017.05.02. 18:11

Egyházi kórustalálkozó Horvátlövőn

Horvátlövő - A Pinka-menti, horvátok és németek lakta települések nemzetiségi hagyományőrző együttesei és római katolikus egyházközösségei évről évre más-más település katolikus templomában rendezik meg egyházi kórustalálkozóikat.

Civil Tudósítónktól

Az immáron tizedik alkalommal rendezett találkozón április 30-án délután a horvátlövői Szent Anna templom telt meg zsúfolásig az érkező kórusokkal és érdeklődő közönséggel.

Horvátlövői Slavuj Vegyeskar

Kovács Lászlónak, a helyi Horvát Önkormányzat elnökének köszöntőjét követően Várhelyi Tamás és Inzsöl Richárd lelkészek nyitották meg a jubileumi rendezvényt. A megnyitó keretében Bugnits Vilmos, Horvátlövő polgármestere a résztvevő kórusok vezetőinek emlékplakettet adott át.

Pornóapáti Vegyeskar

A házigazda, a több mint száz éves múltra visszatekintő Slavuj Vegyeskar indította a kórusok szereplését Lászlóné Jusits Anna vezetésével. Műsorukban horvátul, magyarul és latinul is énekeltek az Urat dicsőítve.

Őket a német anyanyelvű Pornóapáti Vegyeskar követte A kórus 1986-ban alakult, tehát már több mint harminc éve énekelnek együtt Sásdi Istvánné vezetésével.

Nardai Énekkar

A szintén több évtizedes hagyományokra visszatekintő horvát nemzetiségű Nardai Énekkar mélyen elkötelezett a horvát identitás és vallásos hagyományok mellett. Német Sándorné irányításával adták elő műsorszámaikat.

Vaskeresztesi Német Nemzetiségi Énekkar

Az 1997-ben alakult Vaskeresztesi német nemzetiségű énekkar Hatosné Németh Valéria vezetésével lépett fel. Ők is jelentős szerepet vállalnak az anyanyelv és a kulturális örökség megőrzésében, állandó szereplői a német nyelvű adventi koncerteknek.

A felsőcsatári Rozmaring Vegyeskar azzal a céllal alakult meg, hogy a település gazdag horvát örökségét összegyűjtse és ápolja. Fellépésüket a művészeti csoport vezetője, Pezenhoffer Antalné irányította.

Szentpéterfai Ljubicica Nemzetiségi Énekkar

A Kocsis Jolán vezette szentpéterfai Ljubičica Nemzetiségi Énekkar közel harminc éve gyűjti és énekli a horvát népdalokat, és a tamburazenekar kíséretében sikeresen szerepeltek hazánk több nagyvárosában, Ausztriában, Horvátországban és ezen a jubileumi rendezvényen is.

Felsőcsatári Rozmaring Vegyeskar Fotó: Horvátlövő önkormányzat

A 10. jubileumi egyházi kórustalálkozó a művészeti csoportok közös záró énekével fejeződött be. A színvonalas műsort követően Várhelyi Tamás atya közös agapéra invitálta a résztvevőket. A falu kultúrotthonában tartott fogadás alkalmat adott a beszélgetésre, tapasztalatcserére. A vidám hangulatban folytatott eszmecsere az esti órákig tartott.

László Antal

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!