Civil

2017.02.23. 17:40

Egyházközségi vigalom

Torony - A hagyományt követve immáron hatodik alkalommal rendezték meg Torony és társegyházközségei, Bucsu, Dozmat és Sé az egyházközségi batyus bált.

Kelemen Attila

Megnyitó beszédében dr. Perger Gyula atya, az est szervezője és házigazdája köszöntötte a bál előadóit és résztvevőit, idén immár 303 bálozót. Szellemi útravalóként egy történet segítségével világított rá arra, hogy a mindennapokat ajándékként és lehetőségként kell megélnünk. A beszédet követően a bucsui tánccsoport palotásával megkezdődött a műsor. A tánc után Farkas Kristóf, a toronyi iskola tanulója adott elő humoros jelenetet, majd a Felszállott a páva tehetségkutató különdíjasa, Molnár Bence dozmati kisfiú tánctudásával nyűgözte le a közönséget. A Savaria TSE a Mary Poppins című koreográfiával fokozta a jó hangulatot.

Rengeteg felajánlás érkezett a tombolára. Balról dr. Perger Gyula Fotó: Hoós Flórián

A táncot budapesti művészek: Kollár Péter Erik és Gats Éva látványos, háromnegyed órás előadása követte, amelybe bevonták a bálozókat is. Kollár Péter Erik gyerekszínészként ismertté vált bariton hangú énekes, akit többek között Nyilas Misiként, Nemecsek Ernőként és Twist Oliverként ismerhetett meg a közönség. Gats Éva művésznő pedig a Centrál Színház színpadán lép fel immár 13 éve. A műsort a toronyi asszonykórus jubileumi műsorának részlete zárta. Ezután a bálozók táncra perdülhettek, melyhez a vidám talp alá valót az idei évben is Tímár János szolgáltatta. Éjfélkor tombolasorsolás szakította félbe a mulatságot, majd a tánc hajnalig tartott.

A bál bevételét - a korábbi szokást követve - a négy falu között, a résztvevők arányában osztják szét.

Hoós Norbert




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!