Civil

2017.02.05. 14:33

Együtt sportolt Andrásfa

Andrásfa – A község önkormányzata február negyedikén, szombaton tartotta sportrendezvényét a művelődési házban.

Civil Tudósítónktól

A falu vezetése asztalitenisz bajnokságot hirdetett a lakosság részére. A pingpong versenybe három kategóriában neveztek: öten a férfi, öten a női és ketten a fiú kategóriába. A versenyt Bóbics Frigyes önkormányzati képviselő vezette le, a díjakat Korán Tibor polgármester adta át.

 

Az első helyekért a döntő meccsek nagyon szoros eredménnyel zárultak. Egy-egy ponton dőlt el az első és második helyezés sorsa. A női egyes kategóriát Váradyné Hajnalka, a férfi egyes kategóriát Sebestyén Dénes, a fiú kategóriát pedig Iván Márk nyerte meg. A kategóriák első három helyezettje érem díjazásban részesült.

Versenyen kívül a délután folyamán lehetőségük volt még a résztvevőknek csocsózni, rajzolni, olvasni a könyvtári szobában. Mindenki megtalálta az érdeklődési körének megfelelő elfoglaltságot. A jelenlévőket egy kis uzsonnával, üdítővel és teával is vendégül látta az önkormányzat. 236 lakosból 35-40 andrásfai jött el a szabadidős sportrendezvényre, ami a település összlakosságának több mint 15 százaléka.

Szöveg és fotó: Nagyné Márffy Gyöngyi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!