Civil

2016.09.02. 13:12

Emléket állítanak az `56-os menekülteknek - Újabb pályázatok Kemestaródfán

Kemestaródfa – A község önkormányzata az elmúlt időszakban több pályázatot nyújtott be a falu fejlődésének érdekében.

Civil Tudósítónktól

Sikeresnek bizonyult az '56-os Emlékbizottsághoz benyújtott pályázat. Ennek köszönhetően egy emlékművet állítanak a helyiek a falu központjába. A fából készülő négyméteres emlékmű, amelyet Marosits József fafaragó népi iparművész készít majd, azoknak az embereknek állít emléket, akik elhagyták az országot a forradalom leverését követően. Kemestaródfánál mintegy 3 ezer ember távozott nyugatra a Miród-forrásnál és a két patak (Strem és a Pinka) közti területen. A faluból rengetegen elmenekültek, az emberveszteséget azóta sem tudta kiheverni a falu. De a helyieken kívül is több ezer ember ment itt keresztül a határon.

Az emlékmű bekerülési költsége 1 millió 49 ezer forint, amely összeget teljes egészében fedez a pályázati összeg. Az emlékmű közepén levő motívum a szögesdróton át felszálló galambokat ábrázol. A galambmotívum azoknak az eltávozottaknak a lelkét szimbolizálja, akiknek menekülniük kellett a szovjet hatalom terrorja elől.

Az '56-os emlékmű terve

Augusztus 15-én benyújtottak egy sportos témájú pályázatot is, sportpark létrehozására. Nyertes pályázat esetén egy 200 négyzetméteres területen alakítják ki a parkot a faluközpontban, a játszótér mellett.

Az önkormányzat beadta igényét a vis major alaphoz is 1,5 millió forint értékben. Augusztus 15-én délután nagy jégverés pusztított a faluban, minek során több magáningatlan mellett megsérült az önkormányzati tulajdonban lévő vegyesbolt és a tavaly felújított közösségi ház vakolata. Az önkormányzatnak volt biztosítása, de a károk nagysága miatt a vis major alap segítségét is kérik.

Ugyan az önkormányzat idén már nyert egyszer a Gulág pályázaton, de most szeptember 15-éig újra benyújtja igényét a Gulág Emlékbizottsághoz. Ezúttal konferenciaszervezésre, valamint utazásra pályáznak. Utóbbi keretében februárban Budapestre látogat egy busznyi kemestaródfai, ahol a Terror Házát tekintik meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!