Civil

2017.04.19. 11:14

Fébert Miklós hatvan éve fújja Szentgotthárdon

A Széchenyi István Általános Iskola sportcsarnokában tartotta húsvéti koncertjét a Rápli Róbert karnagy által vezetett városi fúvószenekar.

Civil Tudósítónktól

Az ünnepi hangverseny Balázs Árpád Prelude-jének interpretálásával kezdődött. A hangversenyen felcsendült egyebek között Ketelbey Perzsa vásár című darabja, valamint Ted Huggens Choral and Rock című műve, amelyet valójában Henk van Lijnschooten komponált álnéven. A közönség nagy tapssal jutalmazta a Queen együttes klasszikusnak mondható szerzeményének, a Bohém rapszódiának feldolgozását, melyet Labritz András közösen adott elő a fúvósokkal. A koncert második felében a „felnőtt" zenekarhoz csatlakoztak a szentgotthárdi zeneiskola ifjúsági fúvószenekarának tagjai is.

Fébert Miklós hatvan éve tagja a Szentgotthárdi Fúvószenekarnak

A koncerten adták át az év zenésze díjat is, amelyet az együttes tagjai titkos szavazással ítélnek oda; az idén Puskás Gergő szárnykürtös érdemelte ki ezt a kitüntetést.

Bedőcs Gábor, a zenekar és fúvósegyesület elnöke köszöntötte a zenekar jubiláló tagjait: Dancsecs Ábel tíz éve, Törő Bálint és Csukly Dániel tizenöt éve, Dancsecs Balázs húsz éve és Sarang Ferenc harminc éve tagja a városi fúvószenekarnak. Rápli Róbert pedig húsz esztendeje dirigálja az együttest.

Szentgotthárd Város Fúvószenekara
Fotó: Bana Ferenc

Szűnni nem akaró tapssal köszöntötte a zenekar és a szépszámú közönség Fébert Miklóst, aki idén ünnepli zenekari tagságának hatvanadik évfordulóját. E jeles jubileum alkalmából Fébert Miklós szárnykürtöst Szentgotthárd Város Fúvószenekara Örökös Tagjává választották.

Horváth R. László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!