Civil

2017.01.19. 18:34

Felvidéki templomfotók a Bolyaiban

Szombathely - A Dona nobis pacem kánonnal hangolódtak rá a Bolyai diákjai és tanárai az iskola galériájának legújabb tárlatára, mely A történelmi Pozsony vármegye középkori templomai címet kapta.

Civil Tudósítónktól

A kiállítás témaköre a megnyitón megjelenteknek ismerős lehetett, hiszen Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára nem először ajánlotta fel az egyes felvidéki tájegységek templomaikról készített fotóit, melyből az iskola tanárai készítettek összeállítást.

A tárlat megnyitóján dr. Szakály Attila soproni történelemtanár, a fotós gyakori felvidéki útitársa arra biztatta a diákokat és pedagógusokat, hogy személyesen is keressék fel a Pozsonytól egészen Komáromig terjedő területen a csodálatosan épen maradt, változatos és mégis jellegzetes román és gótikus stílusú szakrális épületeket, melyek falai között zajlottak a középkori emberek ünnepei és mindennapjai.

A program Kovács Lászlónak, a fotográfus szerzőtársának, a somorjai gimnázium egykori igazgatójának vetítettképes előadásával zárult.

Fotók: Kocsis Zsolt

Görföl Jenő fotói január 31-ig tekinthetők meg a Bolyai Galériában.

Kukor Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!