Civil

2017.03.21. 12:32

Gyógyító versek

Szombathely - A Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár a Szív a Szívért Egyesülettel 2016-ban megkötött szerződés alapján évente négy alkalommal biztosít térítésmentesen helyiséget az egyesület által szervezett előadásoknak.

Civil Tudósítónktól

Ennek keretében március 16-án dr. Csider Sándor mutatta be Álomút című verseskötetét. A szerző a líra nyelvén egy csodálatos világba vezette hallgatóit. A versek a szeretetről, a boldogsághoz vezető útról, a lélek gyógyító erőiről, titkairól szóltak.

A Szív a Szívért Egyesület tagjai többnyire idős, magányos, betegséggel küszködő emberek, akikhez eljutott a költő üzenete. Hajdu Endre, az egyesület elnöke zárszavában hangsúlyozta, hogy szükség van a lelkünk gyógyítására, s hogy a költők hozzásegítenek bennünket a gyógyuláshoz.

A hallgatóság hosszú ideig tartó tapssal jutalmazta meg a költőt.

Fehér Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!