Civil

2017.08.10. 08:40

Ha nyár akkor falunap!

Vashosszúfalu - A kisközségek egyik fő nyári programja a falunap. Amit a falu közösségének összefogásáért, szórakozásáért rendez a helyi önkormányzat. Így történt ez Vashosszúfaluban is augusztus első szombatján. A rendezvény nagyon tartalmas és szórakoztató volt.

Civil Tudósítónktól

A falunap délelőtt kispályás focival indult, ahol a vendég focisták mellett a faluból két csapat is indult a barátságos mérkőzésen. A délutáni programsorozat három órakor szabadtéri szentmisével kezdődött, amit a Sárvári Mazsorett csoport bemutatója követett, majd jött a hastáncosok látványos előadása.

Fotó: Horváth Imréné

Öt órától Rugli Béla előadó bűvölte el a közönséget tangóharmonikával és éneklésével. A sztár fellépő a Kredenc együttes volt. Ez idő alatt a gyermekeket csúszda, ugrálóvár és arcfestés, csillámtetoválás várta. Vacsorára hentes tokányt szolgáltak fel burgonyával, a délutáni sós, sajtos pogácsát és a vendégváró sós kiflit a Vashosszúfalui Nők Egyesületének ügyes kezű asszonyai sütötték. Az esti bálon a talpalávalót a CRAZY zenekar szolgáltatta.

Horváth Imréné

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!