Civil

2016.12.22. 11:32

Hit és hagyomány Bőben

Bő - December 8-tól naponta megannyi kisjézus , aprócska emberke járta Bő község utcáit.

Civil Tudósítónktól

Négy éve kezdődött, hogy Babos Lászlóné és Hajasné Németh Szilvia óvónők vezetésével elindultak a pici óvodások egy-egy régi Szent Család fényképpel, melyek a két óvónő nagyszüleié voltak. A gyerekek évente ellátogatnak 16 családhoz, ahol fogadják őket és az iskolai hittanórára, ahol szintén szeretettel várják a kis érkezőket.

Ebben az évben mi is részesei lehettünk e megható eseménynek. Hozzánk Vincze Erzsébet hitoktatóval hozták el a gyerekek a szentképet. Az óvodások már itt várták őket és angyali hangocskájukon elénekelték a beköszöntő éneket, mely a „Szállást keres a Szent Család, de senki sincs ki helyet ád” sorokkal kezdődik. Elhangzott a kérés: - Elhoztam hozzátok a Szent Család képét, - majd a válasz – fogadjuk. Így ismétlődött meg a 2000 évvel ezelőtt lezajlott dráma és a kis tágra nyílt szemű csöppségek is megéreztek valamit ennek a jelentőségéből. Ezután felcsendül az „Ég a gyertya ég, el ne aludjék, szívünkből a szeretet ki ne aludjék!...” dalocska. Ekkor a háziak meggyújtják a két szál gyertyát, ami a pásztorok tüzének és az otthon melegének jelképe, majd a gyertyák mögé helyezik a szentképet és köszöntik a Szent Családot. Befejezésül a kis apróságok elénekelik: „Köszöntsük a Szent Családot, mert megáldja a világot”

December 20-án érkeztek vissza az óvodába a szentképek, ahová szeretettel várták a befogadó családokat és a két csoportban ismét felhangzottak a már ismerős dallamok. Természetesen a vendéglátók minden házban meleg teával, süteménnyel kínálták a piciket, így a kis vándorok is átélhették a befogadás melegét.

Mai világunkban, amikor kultúránktól idegen szokásokat próbálnak ránk erőltetni nagyon fontos a fentiekben leírt hagyománygondozás. Köszönet az őrzőknek.

 

 

Galiotti Csabáné

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!