Civil

2017.05.17. 09:45

Húsz éve gurítanak a nárai tekések

Nárai - Május 13-án, szombaton - stílszerűen a tekézőben - ünnepelte fennállásának húszéves jubileumát az NB III-as csoportban versenyző nárai Néró Teke és Szabadidő Sportclub.

Civil Tudósítónktól

Az összejövetelre a tekeklub tagjain kívül sokan érkeztek a faluból, valamint Jákról, a meghívott vendég a Sitkei Tekeszakosztály volt. Házi tekebajnoksággal indítottak, majd Stieber Tibor, az egyesület alapítója köszöntötte az egybegyűlteket. Kiemelte az elmúlt húsz év sikereit, a kövekről kövekre történő építkezést, nem feledkezve meg azokról sem, akik hozzájárultak az elmúlt két évtized eredményes tekesportjához. Megköszönte mindenkinek a segítségét, aki bármivel is hozzájárult a helyi tekesporthoz, külön is kiemelve a Nárai önkormányzat támogatását.

Fotón balról jobbra: Huszár Bernadett, ifj. Majsa Károly, Majsa Károly, Góber Tamás, ifj. Stieber Tibor, Magyar Attila, Vincze József, Stieber Tibor, Rába György, Vincze Ferenc, Stieber Tiborné és a háttérben Dezse Károly.

Ezt követően Németh Tamás polgármester is gratulált az elmúlt húsz évhez. Örömét fejezte ki, hogy a sportélet ilyen aktív és színes a településen. Nárai egyik fontos ékköve a tekecsapat és a tekeklub, amely alulról jövő kezdeményezés eredménye. Sikerességére pedig az elmúlt húsz év a bizonyíték. A köszöntők után Góber Tamás tálalta fel az általa háromféle húsból készített egytálételt, majd Szakály Norbert hatalmas tortája következett az önkormányzat felajánlásaként.

Az éjszakába nyúló kötetlen beszélgetés fő témája a jövő tervezése volt. Biztosítottnak látszik, hogy Náraiban a tekesportnak nemcsak múltja, hanem jövője is van. A Néró Teke és Szabadidő Sporcklub jelenlegi elnöke, Marosits Zoltán, aktív sportegyesületi tagjai pedig Kovács István, Magyar Attila, ifj. Majsa Károly, Majsa Károly, Németh Béla, Rába György, ifj. Stieber Tibor, Stieber Tibor, Vincze Ferenc és Vincze József.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!