Civil

2017.06.29. 08:57

Ikervári "ikonok” - Öreg bútorok, lósorozási igazolások Tábori József kosárfonó emlékkiállításán

A 129 évvel ezelőtt született Tábori József ikervári kosárfonómester, népi iparművész hagyatékából nyílt emlékkiállítás az Ölelkező Rába völgye programsorozat keretében a településen.

Civil Tudósítónktól

A Batthyány Lajos Művelődési Ház és Könyvtár kezdeményezte kiállítássorozat olyan ikonikus személyeket kíván bemutatni, akik meghatározó jelentőséggel bírtak a község életében. Márpedig Tábori János halászmester fia, József az ikervári kosárfonás megalapozója, legfőbb mestere volt. Batthyány Lajos fiumei kormányzó (a vértanú miniszterelnök unokája) által létrehozott nemesfűztelepen és kosárfonó üzemben kezdte tanulni a szakmát 12 éves korában. Tábori József is kijárta az iskolát, azaz végigjárta az inastól a mesterig tartó küzdelmes utat. A hagyaték gondozója unokája, Kálmán Katalin Ikervárnak adományozta nagyapja tárgyi és írásos emlékeit. A Budapesten élő Katalin büszkén, nagy szeretettel beszél nagyapjáról:

- Kezdetben az ikervári Hadiárva Intézetben tanította a szakmát, majd Tiszapolgáriban a nemesfűztelep, Dunaharasztiban a kosárfonó üzem vezetője volt. 1930-ban, visszatérve Ikervárra önállósította magát. Korának kiváló marketingszakembere is volt, ugyanis fejléces levélpapírral, nyomdai úton előállított ízléses termékkatalógusokkal, termékminta sablonokkal promotálta megrendelői felé tevékenységét. Az ikervári üzemben helyiek tucatjai sajátították el a kosárfonás mesterségét, és sok család megélhetését is biztosította a műhely. Harmincnégy termékkategóriában közel száz termékfajtát gyártottak. Nagyapámnak 1951-ben népi iparművész címet adományoztak.

Fotó: archív, ill. Cságoly Szilvia

A művelődési házban kiállított gazdag anyag bepillantást enged az ötgyermekes Tábori család életébe, hiszen a hatvan-, hetvenéves bútorokon kívül promóciós szakmai anyagok, levelezések is megtekinthetők. Mivel a család gondosan, pontosan megőrizte, rendszerezte a „papírokat", így olyan kuriózumnak számító kortörténeti dokumentumok is láthatók, mint például lósorozási igazolás 1945-ből, sertésvágási engedély 1949-ből, zsírbeadás igazolás 1951-bőL és hasonlók.

Tábori József népi iparművész emlékkiállítása augusztus 10-ig tekinthető meg a Batthyány Lajos Művelődési Házban. (Júliusban előzetes időpont-egyeztetés szükséges.)

Pásti József

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!