Civil

2017.08.17. 11:42

Kis falu nagy összefogással

A településen számos civil kezdeményezés alakult az elmúlt négy évben. Az önkormányzat és a civil szervezetek közös munkával kezdtek el dolgozni azon, hogy a közösséget erősítsék és az értékeket megőrizzék az utókor számára.

Civil Tudósítónktól

Először az Önkéntes Tűzoltó Egyesületet, majd egy évvel később, 2014-ben a Tézsula Hagyományőrző Egyesületet sikerült bejegyezni. Eleinte csak egy jó hangulatú éneklésre gyűltek össze a Tézsula Énekkar tagjai, majd megfogalmazódott egy nagyobb cél, a falu értékeinek ápolása és megőrzése. A próbák nem csak az éneklésről szóltak, hanem a jó hangulatról és az emberi kapcsolatokról.


A közösség összetartó ereje egymás elfogadásán, a kölcsönös tiszteleten, az egymás iránti bizalmon és szereteten nyugszik. Mindenki vágyik arra, hogy elfogadják, és tartozhasson valahová. A legértékesebb közösség az, amelynek tagjai vagyunk és teszünk is érte. A közösség építésre, kialakításra tett törekvés ritka kincs a mai világban. A korosztályok összefogásában is hatalmas ereje van a közösségnek, hiszen színt visz az életünkbe, motivál és újabb célt ad neki.

Nemescsóban ebben a szemléletben élnek az emberek, hiszen egyre több közösséget összefogó, építő program van, melyek iránt a környező településekről is sokan érdeklődnek. Az egyesület célja a hagyományos helyi ételek bemutatása, házi készítésű lekvárok készítése és a Nemescsóban régen használatos eszközök összegyűjtése és bemutatása lett. Természetesen az eredmény sem maradt el, a Kőszegen megrendezett Orsolya napi versenyen és a lukácsházi böllérversenyen is elismerésben részesültek.

Fotók: Bánó Irén

Újabb cél fogalmazódott meg 2016-ban, egy saját rendezvény, mely az augusztus 20-hoz köthető Új kenyér ünnep lett. A bemutatott régi ételek száma évről évre gyarapodott, kibővült a környékbeli települések ételeinek bemutatásával, illetve szórakoztató programokkal is. A kenyérsütés mellett az elmúlt esztendőben több mint negyven féle régi helyi ételt kóstolhattak meg a résztvevők. A gyerekek régi népi játékokat próbálhattak ki. Idén a régi iskolában egy kiállítás is megtekinthető lesz, a tárgyakat az egyesület tagjai gyűjtötték össze, illetve falajánlások is érkeztek.

A múltunk gazdag, amit nem szabad elfelejtenünk. Gazdag örökségünket láthatjuk a sok receptben, a gyermekek által előadott vasi népdalokban, a képekben, tárgyi örökségeinkben, amelyek hazahívnak, összekötnek fiatalt és időset, itt lakót és hazaérkezőt egyaránt.

Minden érdeklődőt sok szeretettel várnak Nemescsóban augusztus 19-én 12 órától!

 

Bánó Irén

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!