Kitüntetéseket adtak át a lukácsházi falunapon

2017. július 17., 12:39 szerző: Civil Tudósítónktól
komment
Július 15-én rendezték meg a 2017. évi falunapot a helyi Közösségi Házban.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Szombaton kora reggel vidám hangulatban, főzéssel kezdődött a falunap a Közösségi Ház udvarán. Ezúttal összeszokott csapatok főzték a gulyást és a pörköltet. Az előkészületekben, a tálalásban a civil szervezetek és a nyugdíjas klub tagjai segítették a szakácsokat.

Délelőtt még a sporté volt a főszerep. A nagyteremben villám-sakkversenyt rendeztek, ami Kunovits Gyula győzelmével zárult, a sportpályán pedig falunapi focikupán rúgták a bőrt a fiatalok és idősebbek egyaránt. Ezt a tornát a (H)arcoskodók csapata nyerte.

Délben ebéddel folytatódott a program, amihez Varga Tamás szolgáltatta a zenét, majd az ünnepélyes megnyitó után a helyi fiatalokkal is felálló ARTrakció együttes lépett fel.

Hagyományosan ezen a rendezvényen adják át a falunapi kitüntetéseket.

2017-ben díszpolgári címet kapott Dr. Vágó Attila. Lukácsháza Községért kitüntetést Cseh Jánosné és a SCHOTT Luácsháza SE csapata vehetett át. A kitüntetetteket Ágh Péter országgyűlési képviselő is köszöntötte.

Az ünnepség után színes kulturális program várta a falubelieket. A gyerekeket Papp Rita és Bodnár Attila szórakoztatta, majd a Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola és a Galaxy Rock&Roll műsora következett. A Két Zsivány kitűnő hangulatot csinált az addigra már szép számú közönségnek.

Ezután a Gyöngyösmenti Dalos Egylet mutatta be vadonatúj produkcióját.

Este Gáspár Laci szórakoztatta a közönséget, majd következett a hajnalig tartó bál az Albatrosz együttes közreműködésével, amit tíz órakor a tűzijáték szakított meg.

Szöveg: Virág Zsuzsa, fotó: Molnár Károly

Civil Tudósítónktól

2017. július 17., 12:39 szerző: Civil Tudósítónktól

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...