Civil

2016.08.29. 17:32

Közös úton a gyermekáldásért

Szentgotthárd - A Mária Út teljes szakaszán egy közös, Közép-Európa nemzeteit összekötő célért szervezett zarándoklatot a Mária Út Egyesület, amely több száz települést érintett.

Civil Tudósítónktól

Szentgotthárdra Szlovéniából is érkeztek zarándokok, akik az "Isten Szolgája Daniel Halász út" megtétele után csatlakoztak a magyarországi Mária útra. A Dejan Horvat plébános atya által vezetett hittestvéreket nagy szeretettel fogadták Szakonyfaluban, ahol többen csatlakoztak templomi zászlók alatt a csoporthoz. A zarándokokat Rábatótfaluban Kissné Köles Erika parlamenti szószóló, valamint Dániel Katalin, Szentgotthárd-Rábatótfalu Szlovén Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke köszöntötte szlovén nyelven. A rábatótfalui templomban tartott igeliturgiát követően a házigazdák frissítővel kínálták a gyalogosokat, majd együtt indultak tovább, hogy találkozzanak azokkal a zarándokokkal, akik Rönökről és Halogyról indultak a Rába-parti város Ciszter-templomához.

Dejan Horvat plébános vezetésével érkeztek a szlovéniai Markovci és a magyarországi Szakonyfalui zarándokok Rábatótfaluba

A Nagyboldogasszony plébániatemplom kapuja előtt Huszár Gábor polgármester, dr. Peter Stumpf, muraszombati püspök; Franc Režonja vikárius, Rimfel Ferenc plébános, valamint Kovács József káplán köszöntötte a kétszázötven zarándokot, akik ezen imanapot a gyermekáldásért ajánlották fel. A koncelebrációs, főpapi misében Püspök Atya szentbeszédében hangsúlyozta: Isten szeretete biztonságot nyújt mindannyiunk számára. A szentmisét jelenlétével megtisztelte Ksenija Škrilec, a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövetasszonya, és dr. Boris Jesih szentgotthárdi szlovén főkonzul.

A szentmisét követő szeretetlakoma elfogyasztása után Sebestyén Márta Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, valamint Andrejszki Judit csemballista koncertjével zárult a zarándoknap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!