Civil

2017.01.18. 19:04

Krisztus szeretete sürget és szorongat - Ökumenikus imaórát tartottak Szentgotthárdon

Szentgotthárd - Fél évszázada, hogy hazánkban megtartották az első ökumenikus imahetet a keresztények egységéért, azóta egyre sürgetőbbé vált Krisztus szeretetének közvetítése.

Civil Tudósítónktól

Amikor a német nemzeti előkészítő bizottság 2014 őszén először ülésezett, hamar világossá vált, hogy az idei ökumenikus imahét anyagában két fő hangsúlynak kell lennie.

Pete Polgár Máté, Kollerné Loós Zsuzsanna és Sisakné Páll Klára

Mindenekelőtt Isten szeretetét és kegyelmét kell megünnepelni, „az emberiség megigazulását egyedül kegyelemből", a Luther Márton nevéhez fűződő reformáció fő témájára utalva. Másrészt az imahét anyagának rá kell világítania a reformációt követő mély megosztottság fájdalmaira is, amelynek erős hatása volt az egyházra. Nyíltan meg kell nevezni a bűnt, és olyan lépéseket kell tenni, amelyek a megbékélés útjára vezetnek.

Végül Ferenc pápa 2013-as Evangelii gaudium (Az evangélium öröme) című apostoli buzdítása szolgáltatta az idei év témáját ezzel az idézettel: „Krisztus szeretete szorongat minket". Ezzel az igeverssel (2Kor 5,14) és a korintusiakhoz írt második levél egész ötödik fejezetének összefüggését figyelembe véve fogalmazta meg a német bizottság a 2017-es imahét témáját.

Sisakné Páll Klára református lelkész

Szentgotthárdon, a Nagyboldogasszony római katolikus plébániatemplomban dicsőítő, zenés imádsággal kezdődött az ökumenikus imaóra, melyen részt vettek a történelmi egyházak lelkészei, hívek és gyülekezeti tagok.

Pete Polgár Máté római katolikus káplán házigazdaként köszöntőjében arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy Krisztus szeretete imádságra késztet minket, de ugyanakkor arra is, hogy az imádságon túl valamit tegyünk is a keresztények közötti egységért.

Kollerné Loós Zsuzsanna evangélikus lelkész Pál apostol szavait és tetteit idézve köszöntötte a megjelenteket: – Pál apostol arra emlékeztet bennünket, hogy Isten megbékéltetett minket önmagával Jézus Krisztus által. Krisztus szeretete arra indít minket, hogy a megbékélés, a kiengesztelődés követei legyünk.

Keresztények imádkoztak a Krisztus-hívők egységéért

Sisakné Páll Klára református lelkész igehirdetésében feltette a kérdést: vajon ki lehet Krisztus követe, és követője? Saul és Lévi életpéldájával választ adott: a két bibliai alak szerényen tette dolgát, miután meghívást kapott. Saulból Pál, a népek apostola lett; Léviből, a vámosból Máté evangélista - örömhírhirdető vált. A mai kor keresztény emberének mernie kell elfogadni, és hirdetni, hogy Krisztusban békénk van. Bátran kell vállalni az örömmondó-békekövetséget.

Az ökumenikus imaóra a jelenlévők közös apostoli hitvallásával ért véget a szentgotthárdi barokk-templomban.

Szöveg és fotó: Horváth R. László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!