Civil

2016.05.31. 09:23

Melyek Püspökmolnári értékei?

Püspökmolnári - A nemzeti értékekről megalkotott törvény alapján Püspökmolnáriban is zajlik az értékek összegyűjtése, nyilvántartása. A Helyi Értéktár Bizottság 2015-ben 12 értéket vett nyilvántartásba, amely a testület idei első ülésen újabb kilenccel gyarapodott.

Civil Tudósítónktól

A község szakrális emlékekben rendkívül gazdag, ezek az emlékek bekerültek a helyi értéktárba. Így például a 18. században épült katolikus templom, az 1855-ben épített szenttamási temetőkápolna vagy a 18-19. század fordulóján emelt Nepomuki Szent János-szobor is. Bekerült az értéktárba az összes temetői és út menti kőkereszt éppúgy, mint az 1899-ben emelt Szűz Mária-szobor. A faluban álló három harangláb is feliratkozott az értékek listájára.

A községi értéktárban nem csak vallási célú építmények vannak. Ide került az 1865-ben épült vasútállomás (ahol Prinz Gyula földrajztudós született 1882-ben), vagy a Rába feletti vashíd, amely a Sopron-Nagykanizsa közti vasútvonal legnagyobb műtárgya. Az 1883-ban elhunyt gróf Festetics György miniszter sírja eddig is a Nemzeti Sírkert része volt, most már a helyi értéktárnak is tagja. A legfiatalabb nyilvántartásba vett érték a 2006-ban felavatott Prinz Gyula-emlékmű, amely a tudós nevét viselő iskola előtt áll.

Az öttagú értéktár bizottság nemcsak építményeket, hanem a kulturális örökség körébe tartozó értékeket is nyilvántartásba vett. Így került fel a listára gróf Festetics György életműve vagy Prinz Gyula emlékének helyi ápolása is. Ugyancsak értéknek ismerték el Püspökmolnári hármas tagozódását és elődközségeit (Püspöki, Molnári, Szenttamás).

Fotó: Kuglics Gábor

A gyűjtés azonban korántsem ért véget. Ennek során a bizottság várja a lakosság közreműködését is. A falu honlapján elérhető az a nyomtatvány, amelynek kitöltésével új érték nyilvántartásba vételét lehet kezdeményezni, de a bizottság munkájáról és az eddig nyilvántartásba vett 21 értékről is részletes leírást és képeket lehet itt találni.

Kuglics Gábor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!