Civil

2017.02.19. 20:15

„Minden madár társat választ” , avagy tavaszváró gyalogtúra a Vasi-Hegyháton

Vasi-hegyhát - Szombaton, február 18-án indult a minden évben megrendezett túra az oszkói Hegypásztor Kör rendezésében, Bogáti András egyesületi tag, foglalkozásvezető túravezetésével.

Civil Tudósítónktól

A 16,5 kilométeres, főként erdei gyalogtúrán a résztvevők megismerkedhettek a tavaszváró természet szépségeivel, a Bálint napi szokásokkal, s helyi termékek kóstolására is lehetőség nyílt. A kiinduló és érkező állomás az oszkói szőlőhegy Hegypásztor pincéinél volt, majd a következő útvonalon haladtak: erdei kápolna – vadetetők - Csillaghegy pincéi - Bezerédi erdő - Római katonák útja - Alsóújlak Őshonos Állatpark, majd egy másik útvonalon: az oszkói vasútállomást érintve, majd a Mária Út mentén vissza.

A túra nevéből úgy hangzik, mintha egy párkereső esemény lenne ez, pedig nem feltétlen erről van szó, hiszen párok ugyanúgy részt vet,tek mint egyedülálló emberek. Az élet különböző területeiről jelen voltak orvosok, festőművész, mérnök, s egyéb foglalkozású emberek, s a korosztály is vegyes volt. Egy nyugdíjas hölgynek nemrég került ki sínből a lába, mégis eljött, hogy teljesítse a kilométereket, s bizonyítson magának - erőt adva részt vevő társainak is ezáltal - hogy képes rá.

Ami közös volt az órák elteltével csapattá egyesült jelenlévőkben: a természet szeretete, a vágyódás a tavasz iránt, a falusi és erdei illatok, az ébredező madarak hangjaival megtelt szellő szeretete, a téli lustaság leküzdése utáni vágy és felváltása a kellemes fáradtsággal, s az év eleji testi-szellemi-lelki felfrissülés, megtisztulás szerzése. Valamint nem utolsó sorban a háztáji termékek, őshonos állatok iránti érdeklődés, hiszen félúton Alsóújlakon, az Őshonos Állatparkban fogadták a túrázókat közös ebédre. Varga Károly őstermelőnél saját előállítású, mangalica sertésből készített sonkaszeletek, szalonna, házikolbász és tepertő várta a megfáradt vándorokat helyi pincészetekből származó borral kísérve.

A visszaúton az őshonos állatok figyelték a túrázók lépteit, majd amikor a csapat maga mögött hagyta a kellemes napot, s lassan megérkezett a kiindulóponthoz, a soha nem fáradó Borte kutya, a túravezető kutyusa adott erőt - utat mutatva a túrázóknak - a célba éréshez.

A résztvevők megfogadták: jövőre ugyanitt találkoznak, hiszen ez a program az év fontos része, s aki ezt megtapasztalja, biztosan még egyszer a részese kíván lenni.

Szerző: Szombathelyi Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!