Civil

2016.10.05. 08:25

Miről mesélnek a Szent Márton temető sírjai?

Szombathely - A Szent Márton-emlékév kapcsán szervezett programsorozatot a Szombathelyi Szépítő Egyesület. A két temetői sétán és a Berzsenyi Dániel Könyvtárban megrendezett előadáson mi is ott voltunk.

Civil Tudósítónktól

A Szent Márton temetőben tett első sétán körülbelül húszan, míg a másodikon mintegy ötvenen vettek részt. Az előadó Torjay Valter volt, aki nagy ismerője és tudója a temető történetének. A bejárás alatt az érdeklődők megismerkedhettek a híres, a hajdanán a város fejlődéséért dolgozó emberek életének történetével.

Fotó: Bődi Lívia


A temetőben sétálva a látogatók áhítattal itták az előadó szavait, és talán egy kicsit meg is próbálták visszaképzelni magukat a régi Szombathelyre. A kétórás séta során nem sikerült a majdnem kéthektáros temetőt bejárni.

Fotó: Bődi Lívia


A résztvevők megtudhatták, hogy a temetőt évtizedekkel ezelőtt bezárták. Szombathelynek nagyon fontos területe ez a temető, hiszen a feltételezések szerint itt született Szombathely híres védőszentje, Szent Márton. Ráadásul a föld sok rétegben rejt csontokat, hiszen nem a legfelső sírok a legrégebbiek. Sajnos a temetőt a II. világháború során bombatámadás érte, ami sok kárt tett a sírokban.

Fotó: Bődi Lívia

A sírfosztogatás és a vandalizmus sem kerülte el a temetőt, akárcsak a sok exhumálás, amikor az a hír okozott riadalmat, hogy kegyeleti park létesül a temető helyén. A szombathelyi Szent Márton temető az egyik olyan része a városnak, amely még nagyban őrzi a város történelmét. Nagyon fontos lenne a megmentése, hiszen számtalan értékes síremlék és nagyon sok jelentős személyiség végső nyughelye ez a sírkert.

Fotó: Bődi Lívia


Az előadás, amely a Jelképek a Szent Márton temető sírkövein címet kapta, szorosan kapcsolódott a sétához, hiszen az előadásban bemutatott jelképeket a sétán láthatták is az érdeklődök: az angyalkáktól a koponyán keresztül sokféle jelkép tárult a szemük elé. A Szombathelyi Szépítő Egyesület három éve foglalkozik intenzíven a temető sírjainak ápolásával.

Fotó: Bődi Lívia

Az ifjúsági tagozatos fiatalok végigjárták a temetőt, ezen kívül minden évben legalább háromszor a sírok rendbetételéből is oroszlánrészt vállalnak.

Bődi Lívia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!