Civil

2015.11.30. 10:46

Olaszfán és Gyöngyösfaluban is megkezdődött az adventi készülődés

Olaszfa, Gyöngyösfalu - Az olaszfai Közösségi Ház ismét kézműves foglalkozás színtere volt szombaton délután. Megkezdődött az ünnepi várakozás Gyöngyösfaluban is.

Civil Tudósítónktól

Olaszfa apraja-nagyja részt vehetett a hagyományteremtő szándékkal megrendezett közös adventikoszorú-készítésen, -díszítésen. Nagy volt az érdeklődés, hiszen számos kelléket és anyagot biztosítottak a szervezők a község önkormányzatának és közalapítványának, az Olaszfai Roma Nemzetiségi Önkormányzat és a Vas Megyei Civil és Nemzetiségi Kapcsolatok Bizottságának segítségével és anyagi támogatásával.

Sok szép és ízléses alkotást készítettek és vittek haza a jelenlévők, a koszorúk otthonukat díszítik majd az ünnepre való várakozás időszakában. A közös munka, a beszélgetések erősítik a kis falu lakóinak összetartozását, megnyitják az emberek lelkét egymás felé.

Sötétedés kezdetével a kis csapat kivonult a község nagy adventi koszorújához, ahol a koszorú jelentésének, rövid történetének ismertetése után fellobbant az első gyertya lángja. A következő héten a második gyertya meggyújtása mellett a Mikulásváró programon vendég lesz Farsang Adrianna fazekas és Baksa Eszter mesemondó, akik természetesen nem csak a kicsiket, a nagyokat is nagy szeretettel várják a szervezőkkel egyetemben.

Gyöngyösfaluban advent első vasárnapján 18 órakor Geröly Zoltán főszervezésében felszentelték az élő bárányokkal színesített betlehemet, majd Kiss Tibor polgármester meggyújtotta az adventi koszorún az első gyertyát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!